Debrecen – Török-izlandi cég is pályázik

A vezető török repülőtér üzemeltető, a TAV Airports Holding meghívást kapott arra, hogy tegyen vételi ajánlatot a Debreceni repülőtérre. A TAV bejelentette, hogy a debreceni légi kikötőre az izlandi Kaupthing Singer & Friedlander Bankkal közösen létrehozott vegyes vállalat tesz ajánlatot.


Highslide JS

Az isztambuli értéktőzsdéhez eljuttatott TAV-közlemény szerint a vegyes vállalat már elküldte szándéknyilatkozatát a debreceni önkormányzatnak, amely a repülőtér tulajdonosa. Pénteken röviddel 16 óra előtt az isztambuli értéktőzsdén a TAV árfolyama 1,48 százalék emelkedéssel 6,85 lírán állt.

Csütörtökön jelentették be, hogy a Debreceni repülőtér ingatlanainak értékesítésére vagy hasznosítására, illetve az Airport Debrecen Kft. 100 százalékos üzletrészének értékesítésére kiírt pályázat második fordulójára négy pályázót hív meg a városi önkormányzat

Az MTI magát megnevezni nem akaró más forrásból akkor úgy értesült, hogy a pályázók között több külföldi szakmai és pénzügyi befektető is van. Az ajánlatok különfélék: van ajánlattevő, aki megvásárolná a teljes repülőteret céggel együtt, van aki a működtetését vállalná, s olyan is, amelyik az önkormányzattal vegyes vállalkozásban képzeli el a légikikötő hasznosítását.

Kósa Lajos Debrecen polgármestere korábban azt nyilatkozta: csak olyan megoldást támogatnak, ami hosszú időre garantálja a debreceni légi bázis repülőtérként történő működtetését. A befektető feladata forgalmat generálni a repülőtéren és ehhez nem szabtak szigorú feltételeket: az eladástól a hosszútávú bérletig minden szóba jöhet – magyarázta a polgármester.

Korábbi anyagunk:
Debrecen várja az ujabb érdelődőket

Ajánlott linkek:
Debreceni Nemzetközi Repülőtér
Nézze meg a repülőtér image filmjét

IWIW-en Facebook-on Twitter-re

Címkék: polgári    repülőtér

1 hozzászólás

  1. Repülni jó » Indulnak a charterek Debrecenből

    2008. július 9. @ 08:50

    [...] anyagunk: Debrecen – Török-izlandi cég is pályázik Debrecen várja az ujabb [...]

Szóljon hozzá!

Hirdetés