– Akkor hogyan is tárazzunk?
Ez volt az első kérdés, ami jó ideig „fennakadva a levegőben maradt” a kuvaiti sivatagban felállított sátor kondicionáltan is forró levegőjében.

– 2V-3AM-1V-4AM-1…? – Szólal meg valaki bizonytalanul, a nyomjelző- (V) és acélmagvas (AM) lőszerek tárazási sorrendjét a régmúlt iskolai gyakorlatról felidézve. Azért a végére csak kiszámoltuk: 1V-3AM-1V-5AM… és a végén 2V. Elnézhető amúgy a lassú tempó: akkor már hatodik napja akklimatizálódtunk Kuvaitban, az LSA5-ban (Life Support Area – abból is az ötös számú) várva, hogy a lengyel vezetésű Többnemzeti Hadosztály (MND CS) törzsével együtt útra keljünk a végállomás, Babilon felé.

A kilátások nem voltak túl jók, ugyanis elég gyakoriak voltak a konvojok elleni támadások már akkor is, a határátkelőn és az összes felvonulási útvonalon óriási volt a tumultus és nem volt még ott minden gépjárművünk. Egyszer csak valakinek az az ötlete támadt, hogy menjünk inkább repülővel. Egyeztettünk az összekötőnkkel, aki azt a választ adta, hogy részükről nincs akadálya a „különutas” megoldásnak, hozzátéve, hogy szerinte semmi esélye az utazás megszervezésének.

Azért mi belevágtunk.

Nehéz volt már a sátorban ülni, várni a menetparancsra, összepakolni, felmálházni – majd maradni. Már kétszer halasztották el az indulást addigra. Aki már vágott neki az ismeretlennek – főleg olyannak, mint amilyen Irak sajnos még ma is – az tudja, mennyire felkészül test és lélek a harcra és mennyire nehezen oldódik a feszültség, ha mégis maradni kell! A Dohában lévő magyar összekötők segítségével leigényeltük hát a légi szállítást 12 fő részére, Kuvait City-Babilon útvonalra. Magunkkal vittük volna még a dán és holland „kontingenseket” is.

Szervezkedtünk, intézkedtünk ügyködtünk lelkesen a nagy települési forgatagban. Az igazi meglepetés – és újabb fogós döntési helyzet – akkor keletkezett, amikor 2003. augusztus 16.-án reggel hétre visszaigazolták az indulást, mégpedig úgy, hogy a Kuvait-Al Kut útvonalon C-130, majd onnan „meglátjuk milyen”, de helikopter.

A gond csak annyi volt, hogy időközben a törzs tényleg megindult „lábon” előző délután. Vagyis, ha visszamondják a repülőtéren, vagy későbbre halasztják az utunkat, akkor már a repülőtér és a tábor között se lett volna mivel mozognunk.

Azért mi belevágtunk.

Magunkra maradtunk, hisz rajtunk kívül mindenki felmálházott a járművekre és délután megindult a konvoj. Este felvettünk két napra vizet, meg kaját, reggel négykor keltünk, igyekeztünk még az ottani hűvösnek mondott 35 fokos levegőben cipekedni, utazni. A repülőtéren viszonylag simán mentek a dolgaink. Létszámellenőrzés után kaptunk egy raklapot, amire elhelyeztük a málhánkat, majd várakoztunk. Ott tudtuk csak meg, hogy mivel mi települünk, elsőbbséget élvező utasok vagyunk.

Alezredes úr korábbi irásai:
Koszovó – második rész
Koszovó – első rész
Sidi Ali Bir Lahlouban
Repülni Jó helyek a világon – a Szahara