A fess főhadnagy és a szép gyógyszerészné
Két hete Siófokon forgattunk, ott hallottuk ezt a múlt század huszas éveiből származó bájosan tragikus történetet.
„Ma is áll egy kis emlékoszlop Balatonújhelyen, a Szigliget utcában. Szent-Istvány Dezső főhadnagy emlékét őrzi.
A siófoki mulatóban vidám társaság gyűlt össze, köztük fiatal repülőtisztek, lányok, asszonyok, a siófoki úri társaság krémje, java. Ebben az időben a siófoki mólónál néhány Junker típusú hidroplán légi kikötőjéből gyakorlatoztak a „folyamőr” tisztek.

honnan szálltak fel annak idején a siófoki kikötőből
a folyamőr tiszt pilóták a Junkers-sekkel
Cigányzene mellett reggelig táncoltak, énekeltek, ittak. Az asszony szép volt és fiatal, a főhadnagy fess és elegáns a „folyamőr” tiszt egyenruhában. A férfi egész este “csapta szelet” a szépasszonynak. Hajnalban hazakísérte. Ártatlan szerelem, inkább rajongás volt az egész.
Szíve odahúzta a szépasszony házához. Motorbőgésre ébredt a környék, majd tompa puffanás hallatszott. Gépe elakadt a jegenye csúcsában, ott égett el a szép asszony háza közelében.
A gyógyszerész a botrány miatt elhagyta feleségét. Az asszony élete végéig gyászolta ártatlan hódolóját. Elmúlt azóta sok-sok év, van valaki, aki minden évben, halottak napján még ma is virágot visz a kis emlékműhöz”.
————————————————————————————–
A szöveget Tóth Katalin küldte el, köszönet érte. A Siófoki Híreken – 2001 december – keresztül kaptak újból nagyobb nyilvánosságot Balázs András: Csak hobbim volt repülés című, a szerző saját kiadású könyvében megjelent fenti sorok.
Kapcsolodó anyagunk:
Úszótalpas repülőgépek a Dunán
Címkék: katasztrófák történelem vízirepülés



Repülni jó » Akár idén megnyithat újra Siófok-Kiliti
2008. október 14. @ 21:28
[...] Korábbi anyagaink: Siófok -Kiliti jővője a prémium kategóriás kisgépes repülés A fess főhadnagy és a szép gyógyszerészné [...]
Repülni jó » Hetven év után újra vizírepülő járt a Balatonon
2008. november 22. @ 11:29
[...] A hetven évet nagyságrendben értjük, hiszen a múlt század harmicas éveinek végén szünt meg a vizirepülés a Balatonon. [...]
Repülni jó » Nyár előtt megnyithat a Siófok-Kiliti reptér
2009. február 6. @ 11:55
[...] Korábbi anyagunk: A fess főhadnagy és a szép gyógyszerészné [...]
Vízirepülés » Hetven év után újra vizirepűlőgép hasitotta a Balatont
2009. június 5. @ 22:13
[...] hetven évet nagyságrendben értjük, hiszen a múlt század harmicas éveinek végén szünt meg a vizirepülés a Balatonon. Az összes kép klikkeléssel [...]