Airbus a vízen, emberek a szárnyakon
A pilóták rendszeresen gyakorolják a szimulátorban a vészhelyzeteket, köztük a hajtómű nélküli vitorlázó repülést és a vízre szállást. Szerencsére kevés kapitány mutathatja meg, hogy milyen briliáns pilóta és nagy tekintélyű vezető, ahogy az a múlt héten New Yorkban, a Hudson folyón történt.
Az elmúlt év őszén első könyvünk szerkesztőjeként sokat foglalkoztam a légikatasztrófákkal. Lenyűgözött a pilótáknak az a képessége és gyakorlati tudása, hogy vészhelyzetekben pillanatok alatt döntenek, miközben tudják, nem lehet javítani, nincs még egy kör. Tavaly láttam a Fekete tengeren, ahogy a vízi üzemmódra tervezett hatalmas gép, a Be-200 vizet fog.
Biztos vagyok abban, hogy a repülőgép Hudson folyóra való leszállását az Airbus A320 kapitánya a szimulátorban már többször gyakorolta. De élesben vízre soha nem szállt le, mint egy Beriev vizirepülőgép. Mégis hibátlan tartással ért vizet egy olyan repülőgéppel, melynek nagyon alacsonyan vannak a hajtóművei, ha egyikük rosszul akad be a vízbe, a gép azonnal széttörik.

Micsoda kisugárzása lehetett a kapitánynak és a személyzetnek, hogy az utasok nem estek pánikba. A leszállás után mindenki elfogadta, hogy kb. negyven percük van a teljes elsüllyedésig. A bátrabban fegyelmezetten, néhol egy szál ingben a mínusz hat fokban kisétáltak a szárnyra, a többiek meg vártak benn a kabinban.
A repülőgépben, gépen mentésre várók nyilván látták, hogy a folyón közlekedő személyszállító hajók azonnal értük jönnek. Gondolom, a hajóskapitányok is kapnak kiképzést ilyen esetre, mert vigyáztak a hullámkeltéssel, megfelelő oldalon álltak oda a szárnyakhoz, mindenkit kimentettek.
Feltehetően madarak okozta eset tovább erősíti mindenkiben a repülés biztonságos üzemét és üzenetét. Hiszen csak ilyenkor látszik az eredménye, hogy a repülőgép tervezése, építése során számolnak a vízre kényszerleszállással, kibírta a gép sárkánya a rá ható erőket, mentésre elég ideig fenn marad a vízen, leszakadt az egyik hajtómű, hogy a gép ne vágódjon át stb.
És a személyzet is a helyzet magaslatán állt. Ajánlom, nézzék meg a videókat a YoTube-on – keresőbe elég beírni, hogy a320 hudson river – és amikor legközelebb repülőre – a magyar nyelv szabályai szerint helyesen repülőgépre -szállnak, figyeljenek jobban a gurulás során a személyzet oktatására.
Korábbi anyagaink:
Katasztrófák cimkén talál jónéhányat, ahol nem mindenhol végződött ilyen szerencsésen a kényszerleszállás
Ajánlott link:
Videók a Hudsonba zuhanó repülőről (Index)
Airbus A320 tipus a GÉPMADARAK-ban
Címkék: félelem katasztrófák külföld lélegzetelállító





Moys Péter
2009. január 22. @ 16:53
Kedves Szerkesztő Úr!
Magam is majdnem egyenesben (CNN) az az élő adásban láttam az esetet. Rögtön arra gondoltam, hogy majd megkérdezem repülő barátaimat, hogyan cselekednének hasonló esetben. Egyik barátom meglepett egy rajzzal.
A amerikai Légügyi Hatóság gyorsan reagál és mindenre előre felkészül és felkészít.
Legközelebb, ha felszállok repülőgépre , én is nyugodtabb leszek! Eddig se izgultam, de repülőre még egyszer sem szálltam fel, csakis repülőgépre! Tudod a magyar nyelv védelmében.
)
Dr. Varga Sándor
2009. január 22. @ 17:43
Pedig már nagyon figyelek, de újból repülőt irtam.
Tiszteletedre nyomban javitottam, köszönjük, hogy az úszótalpas airbusra is felhivtad a figyelmet
Balázs György
2009. január 28. @ 23:19
Az ismert vízreszállások szinte kivétel nélkül a repülőrép bepördülésével
/rádli/ és a törzs kettétörésével jártak.Ha itt is ez történt volna, alig
lett volna túlélő. Minek köszönhető ez a rendkívül szerencsés és emberáldozatot nem követelő megoldás?
Az biztosnak tűnik, hogy a repülőgép tökéletesen vízszintes szárnnyal
ért vizet, de vajon a kapitánya minimális sebességgel beleejtette-e a vízbe,vagy kissé nagyobb sebességgel -ahol még hatásosak a csűrők-
odavezette-e a vízhez? Milyen helyzetben voltak a fékszárnyak?
Mi történt a hajtóművekkel? Mindkettő leszakadt, vagy csak az egyik?
Ha csak az egyik szakadt le, hogyan kerülték el a rádlit?
Ha valaki erről többet tud és közzé teszi, nagyon megköszönném.
BGy
Mácsai Gyula
2009. február 2. @ 23:12
Sziasztok!
A repülőgép kiemelése után, már a tutajon, jól látszik, hogy a törzs kiválóan egyben van. Vagyis a törzs szinte ráfeküdt a vízre.
Az egyik hajtómű leszakadt, a másik súlyosan károsodott. Ezek alapján a repülőgép mintha elkoptatta volna a sebességét és talán a párnahatást is kihasználva a lehető legtovább volt levegőben. A végső fékezést pedig a vízbe érő hajtóművek oldották meg.
A repülőgép kiváló konstrukció, a pilóták szintén tökéletesek. Az utasokon nem látszik a mentőmellény, de könnyen lehet, hogy a kis magasság miatt erre nem is volt idejük a stuvinak.
Azt hiszem, a CVR és a FDR kiértékelése (meg a szerkezet vizsgálata) nagyon sokat fog adni a repbiztonság növeléséshez.
Repülni jó » Vízreszállás kényszerből
2009. február 14. @ 22:04
[...] Korábbi irásunk: Airbus a vizen, emberek a szárnyakon [...]
Repülni jó » VIDEÓ: Vízimentési gyakorlat Malév-legekkel
2009. március 16. @ 11:10
[...] anyagaink: Vizreszállás kényszerből Airbus a vizen, emberek a szárnyakon Aquaworld [...]
Németh Károly Zoltán
2009. augusztus 7. @ 13:46
Szerintem a kapítány ügyes volt.
Repülni jó » Újra repül a vízre kényszerleszállt kapitány
2009. október 2. @ 10:07
[...] anyagaink: Airbus a vizen, emberek a szárnyakon Vizreszállás [...]
Repülni jó » A vízreszállás könyve nem tetszett a hős kapitánynak
2009. november 19. @ 14:50
[...] anyagaink: Airbus a vizen, emberek a szárnyakon Vizreszállás [...]