Repüléstörténeti filmek az AKKU-ban
A repülés szabadsága, a repüléstörténet fantasztikus pillanatai címen márciusban minden kedden és csütörtökön 17 órától filmsorozatot mutatnak be az AKKU – Kulturális és Esélyegyenlőségi Telephelyen Budapesten (VII. ker. Kazinczy u 21.)
A sorozat szerkesztőjétől, Fazekas Esztertől – aki a Magyar Nemzeti Filmarchívum szakreferense – kértünk rövid interjút a filmklubról.
Mi motiválta a program összeállitásakor?
A program ötlete Horgas Pétertől, az Akku vezetőjétől származik. Horgasék már régóta szerettek volna ebben a hatvanas éveket idéző klubban valamilyen tudománytörténeti, elsősorban dokumentumfilmekből álló sorozatot. Így merült föl, hogy foglalkozzon ez a kis, egyhónapos klub – egyfajta bemelegítésként –repüléssel, jövőkutatással.
másodszor a jobb sarokban levő ikonra kattintva!
Nem az volt a célunk, hogy kronológiailag reprezentatív összeállítást készítsünk hanem, hogy a Magyar Nemzeti Filmarchívum – mint archív, régi filmcsemegék filmgyűjteménye – kis ízelítőt adjon egy letűnt időszak ma már nehezen hozzáférhető filmanyagaiból, műfaji sokszínűségéből.
Miért 1930 – 1992 a két filmkeletkezési végpont?
Gondoljon csak arra, hogy az utóbbi 20-30 évben az ilyen tárgyú filmek zöme televíziós film volt, ami a mi archívumunknak nem gyűjtőköre, illetve a rendszerváltás óta különböző önálló vállalkozásokban, elektronikára készültek, és így nem is kerültek hozzánk.
Viszont azt fontosnak találtuk, hogy a harmincas éveket megjelenítsük, amikor a magyar repülés az egyetemes repüléstörténetbe is beírta a nevét. Ezek az Asbóth helikopterről, a Magyar óceánrepülőkről és a Zeppelin budapesti látogatásáról szóló korabeli filmanyagok.
Melyik két film tetszett Önnek legjobban?
Mindegyiket nagyon szeretem. Nem vagyok repülő-szakember, így nem elsősorban a technika nyűgöz le, hanem az abban és a filmekben is megjelenő kreativitás. Így próbáltam ebben a sorozatban minden témából, filmtípusból valami jellegzeteset válogatni.
Így reprezentatív egyetemes és magyar technika-és repüléstörténeti ismeretterjesztő filmeket a hatvanas évekből, fantasztikus légibemutatókat az ötvenes évekből, és a rendszerváltást követő taszári légibemutatókról, a katonai filmkészítés legszebb filmjeiből a szuperszonikus pilóták életét bemutató filmet vagy Farkas Bertalan kiképzését és repülését végigkísérő munkákat. Sőt, még a hazánkba látogató ufo benyomásait megjelenítő kísérleti filmet, vagy az első sci-fi mozifilmet is. Lenyűgöző volt, mikor először láthattam a Zeppelin-töredékeket.
nézőként részt vehet a következő tóksónk forgatásán
A másik nagy élményem az volt, hogy az ötvenes-nyolcvanas években mi minden víziót, milyen csodálatos hagyományos filmtrükkökkel tudtak megoldani. Ilyen szempontból talán Kollányi Ágoston: Földünk útitársai (1957) című népszerű-tudományos filmje ragadott meg, Szirtes András Ufo című munkájáról nem is beszélve.
Ajánlott linkek:
Magyar Nemzeti Filmarchívum
AKKU – Kulturális és Esélyegyenlőségi Telephely
Címkék: rendezvények sorozat szakértő történelem


