Szívesen látják a NATO repülősőket Pápán
Az amerikai repülősök szíves fogadtatásban részesülnek Pápán, ahová a NATO stratégiai légiszállitási programja keretében érkeztek – írta vasárnap az amerikai fegyveres erők hivatalos lapja, a Stars and Stripes.
Az újság szerint a 32 ezres lakosságú magyar városkában sokan örülnek a 10 NATO-országból és 2 nem NATO-államból érkező repülősöknek, akik kisebbfajta gazdasági fellendülést adhatnak a térségnek a nehéz gazdasági körülmények között.
majd az év második felétől a pápai repülőtéren.
Ismerkedjen meg a repülőgéppel kivül-belül a
tavalyi farnborough-i videónk megtekintésével.
“Vörös szőnyeget gurítottak elénk az itt élő emberek, magas rangú vendégként kezelnek bennünket” – mondta Pete Sipos alezredes, aki azon kevés amerikai katona egyike, aki folyékonyan beszél magyarul.
A Pentagon lapja szerint az amerikai repülősök megszokott látvánnyá váltak Pápán, ahol kevesen beszélnek angolul, a német a második leggyakrabban beszélt nyelv. Egyre több angol nyelvű szolgáltatásra lenne szükség, amire a helyi éttermek máris reagáltak, az angol nyelvű menük már elfogadottak.

a tavalyi kecskeméti repülőnapon.
Nézze meg képtárunkat a C-17 Globemaster-ről
Frank Prebble amerikai alhadnagy már otthon érzi magát a magyar városban; egy étteremben ízlése szerinti steaket, “Frank Specialt” is készítenek. “Bármerre járok, szeretek megmártózni a környezetben” – mondta a pápai bázison szolgáló marylandi fiatalember.
Áldozó Tamás pápai alpolgármester elmondta, hogy a nemzetközi repülősök jókor jönnek a városba, ahol egy új 150 szobás szálloda építését tervezik, mivel egyre többen látogatnak hozzájuk a légi bázissal kapcsolatban. Kijelentette, szeretné, ha a katonák élveznék magyarországi kiküldetésüket. Jennifer Buchanan, az amerikai légierő egy tisztjének felesége, aki férjét kísérve Pápára költözött, elmondta, hogy egyelőre remekül érzik magukat.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter szegecseli
az első pápai gépet a Boeing gyárában.
Forrás:boeingmedia
További részletek a repülőgépről a GÉPMADARAK-ban
A NATO úgynevezett Stratégiai Légiszállítási Képesség (SAC) nevű programja keretében három C-17 Globemaster repülőgép fog állomásozni Pápán. A program nyáron kezdi meg működését, az első C-17-es a tervek szerint júliusban érkezik meg Magyarországra.




Repülni jó » Pápa felé repül a Globemaster
2009. július 17. @ 11:14
[...] anyagaink: Szivesen látják a NATO repülősöket Pápán Globemaster Farnborough-ban Globemaster a [...]