Hőlégballonokkal a Balatonon át – folytatás
2009. május 26-31. között, Siófok térségében került megrendezésre a VI. Prímagáz & Contakter Balaton-Átrepülő Nemzetközi Hőlégballon Verseny és Fieszta és a XXIX. Hőlégballon Nemzeti Bajnokság. Folytatjuk a tudósítást.

Első rész. Az állandóan változó légmozgások, amelyekkel együtt mozog a hőlégballon is, komoly felkészültséget vár el a földi kísérő csapat részéről is. A földi kísérő személyzet feladata az, hogy kövessék a hőlégballont, a kidobott markereket a versenyfeladatban meghatározott időpontoknak megfelelően gyűjtsék össze, és rögzítsék pozíciójukat.
Mindezt úgy kell megtenniük, hogy a felszállás előtt megbeszélt repülési útvonal folyamatosan változik, ebben az esetben a földi ballonkövetés meglehetősen bonyolult, hiszen amíg a ballon a levegőben pl. egy km-t tesz meg, és átrepül egy csatorna, folyó vagy facsoport felett, addig nem kizárt, hogy az autónak akár 10-15 km-t is kerülnie kell, hogy eljusson a megadott célkoordinátákhoz vagy a ballonhoz. A repüléshez M:50 000 térképet használnak a csapatok.

Nagyítsa a képet!
Az első napon sikerült a feladatot végrehajtani, majd a következő 2 és fél napban két hidegfront haladt át a versenyterület felett. A hidegfront után erős szél van, ami lehetetlenné teszi a ballonok felszállását.
A mostoha időjárás miatt sok versenyszámot törölni kellett, ami sokszor csak a felszállás előtt vált biztossá, ez azt jelenti, hogy ugyanúgy elő kellett készülni a repüléshez, mintha elindult volna a mezőny: a ballont kipakolni, és összeszerelni, megtervezni a kiírás szerinti feladat-végrehajtást. Majd a felszállás előtti pillanatban rohanva össze kellett pakolni az eszközöket, mert másodperceken belül érkezett a zivatar.
VIDEÓ:Magyar vizirepülőgépek
A verseny nehézségét jól példázza, hogy a hajnalban 5:30-kor megtartott eligazításnak megfelelően felkészültek a csapatok a startra. Az időjárás változása miatt kiegészítő eligazítást tartottak, ahol új feladatsort jelöltek ki egyéni felszálló hellyel.
Mindenkiről csorgott a verejték, míg a ballont összepakolták, és kirohantak a pilóta által kiszámolt felszállóhelyre és újra felkészítették a ballont a repülésre. Az új feladatsorban meghatározott szűk időkorlátok miatt úgy a pilótának, mint a földi kísérőknek másodpercnyi szabadidejük sem maradt, ha a feladatot eredményesen akarták végrehajtani.
Ezek után sem pihentek a csapatok, a reggeli repülés megbeszélésével és kiértékelésével, palackok töltésével,a ballon karbantartásával kellett újra készülni a következő, délutáni felszállásra.
Egyik napon az egész mezőny komppal átkelt a tó északi oldalára, az erős szél miatt a versenyszámot törölték. A szegedi csapat eltökélte, hogy átrepüli a tavat, így versenyen kívül egy másik csapat segítségével felállították a ballont és 18 perc alatt átrepültek a Balaton felett. Az idő rövidsége is jelzi, amíg átértek a túlpartra, hogy igen erős volt a szél.
Végül bemutatjuk a magyar bajnokság második helyezettjét, a ballont felfűtő Nagy Pétert.

Nagy Péter közel 25 éve foglalkozik repüléssel, elsőként a vitorlázó repülés, majd később a hőlégballon repülés fortélyait sajátította el. 17 éve vesz részt hazai és nemzetközi hőlégballon versenyeken. A Kaiser Ballon Sportegyesület színeiben a megmérettetések során már 5. alkalommal szerezte meg a Magyar Nemzeti Bajnokság második helyezését.

Nagy Péter elmondta: A jó eredmények elérése egyre nagyobb kihívást jelent a pilóták számára. Folyamatosan erősödik a mezőny a hazai, de főként a nemzetközi porondon. A repülések során a korábbiaknál összetettebb feladatokat kell végrehajtanunk. A hazai versenyek számának csökkenése miatt viszont kevesebb edzési lehetőségünk van.
Az elkövetkező időszak feladata a további jó eredmények elérése, amely a jövő évi nemzeti bajnokságon hozzásegíthet a továbblépésben az „örök második” pozíción. De hasonló kiemelt cél a 2010-es Debrecenben megrendezendő világbajnokságon való részvétel is.
Az eseményről még jővő héten egy videóval is jelentkezünk, érdemes visszatérni.
Szerzők: Menyhárt Brigitta és Németh Zoltán, fotók Tóth László és Nagy Péter.
Korábbi anyagaink:
Hőlégballonokkal a Balatonon át
VIDEÓ: Tóksó a hőlégballon repülésről
Ajánlott linkek:
Ballonfieszta
Tóth László fotói
Címkék: hőlégballon sport







Tonypilot
2009. június 9. @ 20:45
A szegedi csapat szereti a kihívásokat!
Annak ellenére ,hogy azon a napon sikeresen átrepülték a magyat tengert, az időjárás valóban nem volt megfelelő.
A Vesenyigazgató Úr döntése , mármit ,hogy nem repül mezőny:
HELYES VOLT! Í
Repülni jó » VIDEÓ: VI. Balaton - Átrepülő Hőlégballon Verseny
2009. június 29. @ 11:57
[...] anyagaink: Hőlégballonokkal a Balatonon át VIDEÓ: Tóksó a hőlégballon [...]