STA Travel Magyarországon
Az STA Travel céget a hetvenes évek elején ausztrál diákok alapították, majd fokozatosan a világ legnagyobb ifjúsági utazási társaságává növekedett és lassan öt éve müködik francshise-ban nálunk is. Mitől különleges ez az utazási szolgáltatás, erről beszélgetünk Hajdú Attila ügyvezető igazgatóval.
Miként jött létre az STA Travel annak idején?
Ausztrál diákok szerettek volna utazni, de nem volt elég pénzük, miközben a légitársaságok üres székekkel is röpködtek, de nem akarták olcsóbban adni a jegyeket, hogy ne rombolják az átlagos árszinvonalat.
Az STA – a mozaikszó jelentése Student Travel of Australia – céget megalapító diákok azt találták ki, hogy létrehoznak egy repülőjegyet, amit csak nagyon zárt körben, a fiatalok és a diákok között terjesztenek, tehát nem rombolják a piac publikált árszinvonalát.
Viszont segítenek vele feltölteni a repülőgépeket, amennyiben ezekre a jegyekre a légitársaságok nagyon jó árakat és feltételeket biztosítanak, például a jegyek módósíthatók, visszaválthatók.
Miként váltak világcéggé?
Megvette őket egy svájci családi tulajdonú befektetőcég, a Diethelm Keller csoport, akik például a repülőgépek ételfelszolgáló kocsijait is gyártják. A befektető a koncepció világméretű elterjesztésében látott fantáziát, ami a Londonba vitt központ vezetésével az elmúlt harminc évben szépen beigazolódott. Ma már évente több mint hatmillió fiatal, diák és tanár részére biztositunk utazási szolgáltatást az egész világon.
Magyar diákként utazni szeretnék, miért térjek be pont Önökhöz?
Repülőjegyet általában olcsóbban tudunk adni másoknál, mert az STA Travel a világ 65 légitársaságával kötött különleges megállapodást Magyarországra vonatkozóan. Minket nem kötnek a légiszövetségeken belüli kötelező utazási előirások, így két különböző légiszövetség légitársasága jegyét is összepárosithatjuk, ami a transzkontinentális utaknál komoly előnyt jelenthet.
Emiatt világkörüli utakra tőlünk érdemes árat kérni. 14 megállóval nyolcszázezer forint körül már kinálunk repülőjegyeket egy főre és egy földkörre.
Olyan légitársaságok jegyei is kaphatóak – például a Brunei Szultán Légitársasága vagy az Air Tahiti -, amelyek nálunk kevésbé ismertek, de az adott földrészre való utazáskor optimálisak.
A hazai piacon egyedüliként – sok-sok egyirányú, fordított egyirányú jegyet is árulunk, s ezek általában az alacsony oda-vissza áraink kb. felébe (55-60%) kerülnek, ami a publikált áraknak gyakran a harmada, ha egyáltalán vannak ilyen árak.
Repülőjegyen kivül még mit kínálnak?
Az ifjúsági célcsoportunknak megfelelő saját szállás hálózatot építettünk ki szerte a világ nagyvárosaiban közvetlen szerződéssel, több országban plusz szolgáltatásokkal. Ilyen lehet félóra ingyen internet naponta, vagy Hollandiában napi egy-két pohár sör.

A minőségre a cég úgy vigyáz, hogy a partnernek meg kell felelnie minőségi, egészségügyi, tűzbiztonsági elvárásoknak. Másrészt egy éven belül három jogos panasz esetén a szállásadó partnert három évre kizárjuk a foglalási rendszerből, amit senki sem kockáztat meg.
Ezen kívül egy hetvenötezer szállást tartalmazó nem amerikai külső rendszert használunk, aminek előnye, hogy olyan országokban is jelen vagyunk, akikkel az amerikaiak nem üzletelnek. Tudunk szállást foglalni Iránba, Libiába is.
Hogyan szemléltethetnénk a kedvező árakat?
Nemrég valaki Japánba készült, mikor minket megkeresett, már volt több árajánlata. Kiderült, hogy szivesebben mennének ketten, amit nekünk sikerült a konkurrensek által kínált áron megoldani, ketten utazhattak a korábbi egyfős büdzséből.
Több utasunkat rábeszéltünk, hogy később utazzon, amikor a légitársaságok más áron adták a repülőjegyet.
A héten voltak olyan utasaink, akik téli nyaralásra készültek Thaiföldre, és az utazási költség kikalkulálása után még megkérdezték, hogy miért kell még fizetniük. Semmiért, mondtuk. Elcsodálkoztak a válaszunkon. Sajnos ez az üzleti filozófia hátrányos számunkra Magyarországon, ahol – másoknál – nem mindig jellemző a teljes árak közlése.
A repülőjegy és szállás mellett mit kínálnak még?
Külföldi nyelvtanfolyamokat. Vagy kiscsoportos kalandtúrát angol nyelven, például a Galapagos szigetekre vagy Peruba az inka ösvényre. Vagy jótékony célú utakat, például orvostanhallgatók Afrikai oltó programokra mehetnek.

Végül szeretnénk Önt röviden bemutatni a közönségnek.
Idegenforgalmi menedzseri végzettséget szereztem főiskolán, amit a rendszerváltáskor egy plusz év posztgraduális képzéssel sikerült megtoldanom Angliában és Németországban.
Aztán több mint tíz éven át nemzetközi nagyvállalatok hazai és közép-európai marketing menedzsere voltam a tej-, az üditő-, a sör- és a csomagoló ipar, valamint a pénzügyi szolgáltatás területén.
2004-ben hivott a Vista, hogy vezessem az STA Travel márka magyarországi felépítését, amit két éve már önálló cégben irányitok innen a Ráday és Erkel utca sarkáról.
Köszönöm az interjút.
Ajánlott link:
STA Travel
Címkék: interjú




