Hóvihar az űrben – a Buran

A szovjet űrprogram egyik méltatlanul elfeledett vonala volt az űrrepülőgépek, illetve az újra felhasználható, embert szállító űreszközök fejlesztése. A Buran – magyarul Hóvihar – űrsikló volt a csúcsa ennek a fejlesztésnek.

Nem az elkészült Buran műszaki jellemzőin múlt, hogy a sok tekintetben az amerikai űrsiklóknál is fejlettebb űrjármű fejlesztése a Szovjetúnióval együtt összeomlott.

Highslide JS

A végső út kezdete

1976 februárjában született meg a politikai elhatározás: ki kell fejleszteni egy többször felhasználható űrsiklót, amely versenyképes lesz az amerikai Space Shuttle-lel.

A cél egy 30 tonnás hasznos teherrel felbocsátható eszköz elkészítése volt, amely 20 tonnányi terhet képes visszahozni a földre. A Buran szállítására tervezett Energia hordozórakéta-rendszer és a Buran egysége 1983-ban repült először.

Az űrsikló helyén egy hőpajzs nélküli modell volt ekkor. Hamarosan végrehajtották a második fellövést is, szintén egy hőpajzs nélküli modellel. Ekkor az űrsikló-modellt a fellövés után már leválasztották a hordozórakétáról.


A BOR nevű űrcsónak modell – 1969-től kísérleteztek vele

Kísérleti repülések egész sorát hajtották végre különböző magasságokban és sebességekkel. 1983 júliusában a BOR-5 nevű jármű, amely a Buran 1:8 arányú kicsinyített modellje volt 120 km magasságra emelkedett, majd visszatért a légkörbe. A BOR-4, és BOR-5 járművekkel több sikeres távvezérelt repülést hajtottak végre. (A BOR – a ‘Pilótanélküli orbitális egység’ (rakétagép) rövidítése.)


A BOR-5 és a BOR-4 modellek

A BOR-4 egy korábbi fejlesztés, a Spiral űrcsónak kicsinyített modellje volt. A Spiral űrcsónak egy, a hatvanas évek végén megjelent, majd leállított fejlesztés eredménye volt, melyet a Buran kísérletekhez ismét felélesztettek.

A Spiral-programban repülőgépről indították az űreszközt, amely saját rakétájával emelkedik tovább, majd képes önállóan, irányítható módon leszállni. A korábbi, 1969-től repülő BOR-1, BOR-2, BOR-3 gépek hasonló, kisméretű űrcsónak modellek voltak.


A Spiral űrcsónak

1985 augusztusától októberig már a Burannal egyre nagyobb sebességű gurulópróbákat hajtottak végre, majd novemberben megtörtént az első repülés is. A valós méretarányú, hőpajzs nélküli Burant 1500 méteres magasságból 480 km/h-s maximális sebességgel tesztelték.

Aztán a Buran egyre nagyobb magasságokból, egyre nagyobb sebességgel hajtotta végre tesztrepüléseit és sikeres leszállásait. Ez az űrsiklóval majdnem teljesen megegyező gép 25 tesztrepülést hajtott végre a légkör alsó rétegeiben, amelyek során kidolgozták és tesztelték a jármű irányíthatóságát és a leszállás módszerét.

Másrészt a légkör határán is folytak a kísérletek. A BOR-4 és a BOR-5, összesen legalább hat repülést hajtott végre távvezérléssel.  A légkörbe történő sikeres visszatérés után a gépek az Indiai-óceánban illetve a Fekete tengerben landoltak. A Buran repülése előtti utolsó leszállás-teszt 1988 áprilisában volt.


A sugárhajtóművekkel is felszerelt Buran-teszgép

A Bajkonurból induló és oda érkező gép 25. repülése során 19 percet töltött a levegőben. Az utolsó légkörön kívüli próba június 22-én volt, amikor az 1400 kg-os BOR-5 sikeresen emelkedett 120 kilométeres magasságba, majd tért vissza a légkörbe 18,5-szeres hangsebességgel. Megállapították, hogy a repülés minden részlete összeállt és tökéletesen működött.


A Buran az indítóállványon

Ideje volt a tapasztalatokat, az óriási kutatómunkát és költségeket végre űrrepülésre váltani. 1988. október 23-án a Burant a kilövés helyére szállították. A felbocsátást október 29-ére tűzték ki. A visszaszámlálás során a start előtt 51 másodperccel egy hibajelzés jelent meg, így a kilövést vezérlő automatika a visszaszámlálást leállította és megszakította a folyamatot.

A megtalált szoftverhiba kijavítása után kitűzték a Buran első útjának újabb időpontját: 1988. november 15.

Szolgálati közlemény – A cikk folytatása egy hét múlva várható.

Korábbi anyagaink:
Cirkusz herceg repül a világűrbe
Sir Richard biztosan lépked az űr felé

Források, benne a képekkel:
russianspaceweb.com
buran-energia.com
wikipedia

IWIW-en Facebook-on Twitter-re

Címkék: történelem    űr

1 hozzászólás

  1. Repülni jó » Hóvihar az űrben - a Buran - folytatás

    2010. február 5. @ 11:08

    [...] anyagaink: Hóvihar az űrben – a Buran Cirkusz herceg repül a világűrbe Sir Richard biztosan lépked az űr [...]

Szóljon hozzá!

Hirdetés