Vendégfotók: Repülőgépek közelről Ferihegyen
Papp Zoltán képei különlegesek, hiszen a Malév dolgozójaként módja volt kicsit közelebb menni gyerekkori álmai tárgyához. Nagyítsanak fel- és leszálló repülőgépeket és a bejegyzés végén ismerkedjenek meg a szerzővel.
Dornier repülőgépgyár Manilában
A fotók után lássuk és olvassuk a szerzőt:

“Papp Zoltánnak hívnak. Már gyerek koromban is az eget bámultam mikor jött egy repülő, és mindig arra vágytam, hogy jó lenne közelről is megnézni, megérinteni egy repülőt. Hét évvel ezelőtt valóra vált az álmom, csatlakoztam a MALÉV nagy családjához, és azóta is itt dolgozom. Amióta felnőttem van még egy nagy szenvedélyem, a fotózás, és most sikerül egyszerre a munkámnak és a szenvedélyemnek is élni. Fotóimat küldöm mindenkinek aki szereti a repülést, hisz repülni jó!”
Korábbi vendégfotók:
Vendégképek Debrecenből
Vendégképek repülőnapoktól az old timer-ig
Ajánlott linkek:
MALÉV
Budapest Airport

























Funk Tamás
2010. március 10. @ 15:46
Gratulálok,nagyon szép felvételek.
Szabó Zoltán
2010. március 12. @ 23:30
A képek valóban szépek, de a végén, a bemutatkozó szövegben bántó a >dolgozok< kifejezés, emlékezetem szerint az ikes
igék ragozása még változatlan. Helyesen: dolgozom!!!
Repülni jó » Vasárnaptól nyári menetrend a Malévnál
2010. március 29. @ 13:30
[...] anyagaink: Vendégfotók: Repülőgépek közelről Ferihegyen Kétszázezerrel több utas repült a Malévvel [...]