Jön a negyedik Wizz Air gép Budapestre
A Wizz Air, Kelet-Közép Európa legnagyobb diszkont légitársasága a héten budapesti sajtótájékozatóján bejelentette, hogy tovább növeli budapesti bázisát. A légitársaság 2010. július 24-től a negyedik Airbus A320 típusú repülőgéppel bővíti flottáját.
Az új repülőgép beállítása további új útvonalak bevezetését illetve, meglévő járatok frekvenciabővítését teszi lehetővé.

Napi kettőről napi háromra emelkedik a járatszám Budapest – London Luton járaton.
Mind a brüsszeli, mind pedig az eindhoveni járatok száma napiról heti 11-re emelkedik.
Egy-egy frekvenciával növekszik a Malmö-Koppenhága, Turku és Bourgas célállomásokra indított járatok száma.
Új útként elindul a Budapest – Bari heti 2-szer és heti három alkalommal újraindul a Budapest – Frankfurt Hahn járat.
A Wizz Air mától 22 célállomást ajánl Budapestről a 2010-es menetrendi időszakban. Jegyek már bruttó 6,680 forinttól foglalhatók a wizzair.com-on és a 06 90 181 181 telefonszámon.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója elmondta: ’Az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a kereslet a Wizz Air járataira. Ez következik a folyamatos terjeszkedésünkből, illetve a versenytársak gyenge piaci es pénzügyi teljesítményéből. Mindezek alapján az idén több mint 20%-os növekedést céloztunk meg Budapesten.’
A Wizz Air több mint 7,8 millió utast szállított 2009-ben, 33%-kal többet, mint egy évvel korábban. A légitársaság jelenleg 30 Airbus A320 repülőgépet üzemeltet 12 bázisról Lengyelországban, Magyarországon, Bulgáriában, Romániában, Ukrajnában és Csehországban.
(A légitársaság sajtóközleménye)
Címkék: fapados hirek légitársaság




Repülni jó » A Wizz Air bevezette a késési jótállást
2010. május 4. @ 13:29
[...] anyagaink: Jön a negyedik Wizz Air gép Budapestre VIDEÓ: Ötéves a Wizz [...]
Repülni jó » Ma hatéves a Wizz Air
2010. május 20. @ 08:54
[...] Korábbi anyagaink: VIDEÓ: Ötéves a Wizz Air Jön a negyedik Wizz Air gép Budapestre [...]
Repülni jó » Hatéves a Wizz Air Magyarországon
2010. június 24. @ 15:48
[...] anyagunk: Jön a negyedik Wizz Air gép Budapestre VIDEÓ: Öt éves a Wizz [...]
Repülni jó » Törökországba repül a Wizz Air
2010. augusztus 26. @ 21:04
[...] Korábbi anyagaink: Hatéves a Wizz Air Magyarországon Jön a negyedik Wizz Air gép Budapestre [...]