Berlin kétévente a repülés európai fővárosa

Ha páros év, akkor a repülés fővárosa Európában Berlin és az ILA. Lassan nem is tudjuk már, hogy a mozaikszó önálló élete miatt a nemzetközi repülési és űrhajózási kiállítás – vásár – légi bemutatók szentháromságát takarja.

Reggel érkeztünk, néhány első napi benyomás a helyszínről.

Egyrészt beárnyékolta a sajtócentrumot az amerikai katonai repülőóriások sziluettje. Mikor este eljöttünk, akkor csomagolták be a C 5 Galaxy-t, a felcsapott orr alá először begyömöszölték a rámpát, majd lecsukták az orrát, aztán a hátsó rámpa következett mintegy falként megnyugodva a belső térben. Mindezt egy katona irányította a gép mellől, a segéd hajtómű iszonyú hangereje mindenkit elzavart a kornyékről.


Félig-meddig hanyatt is repült az európai szállítógép,
az Airbus A400

Többek között láttuk a két Messerschmidt duó bemutatóját. Nem semmi, hogy még repülőképes a sugárhajtású repülőgépek ősanyja, pont arról beszélgettünk, hogy az elmúlt hetven évben igazán csak a méretek nőttek óriásira, a repülés elvei nem változtak, sugárhajtóművek a szárnyon vagy a törzsön és sok millió ember élvezheti a légi utazás élményét.

Egy focipályára csomagolva itt volt a világ legnagyobb utasszállítója, az Airbus A380 nagy fehér bálna az Emirates színeiben. Sajnos nem jutottunk be a fedélzeti luxus dokumentálására, de ami késik, nem múlik, jön még ittlétünk alatt ugyanez az apróság a Lufthansa zászlaja alatt.

Bevertük a fejünket a szárazföldön árválkodó Catalina haditengerészeti második világháborús repülőgép belsejében az apró lukakon való átmászáskor, nem a beton az ő világa, filmeztük őt a vízen, igazi elemében Biscarrosse-ban. Ez az angol replika, hatalmas eredeti konstrukció szerinti üveggel az oldalán, mászásunk közben a magyar Gripen tartott légi bemutatót, ungarische, ungarische, recsegte a szkíper hangját az üvegen keresztül is a hangszóró.

Végül az öltönyös emberek tömege a negyven fokos melegben bizonyította, hogy van jövő a repülésben mint üzletben.

A képek csak kóstolók, érdemes lesz visszatérni jövő héten értük, amikor majd otthonról szerkesztjük őket, nem egy szállodai szoba fénytörésén át.

IWIW-en Facebook-on Twitter-re

Címkék: Berlin    repülőnapok    történelem

4 hozzászólás

  1. Repülni jó » Az ILA-Berlinen nem látszik a válság

    2010. június 11. @ 00:29

    [...] Berlin kétévente a repülés európai fővárosa [...]

  2. Repülni jó » Gripenjeink Berlinben

    2010. június 14. @ 15:23

    [...] anyagaink: Berlin kétévente a repülés európai fővárosa Berlin összes 2008 és [...]

  3. Repülni jó » Szakértő szemmel az ILA-n Berlinben

    2010. június 17. @ 11:56

    [...] anyagaink: Berlin kétévente a repülés európai fővárosa Az ILA Berlinen nem látszik a [...]

  4. Repülni jó » VIDEÓ: ILA Berlin 2010

    2010. június 21. @ 13:15

    [...] anyagaink: Gripenjeink Berlinben Berlin kétévente a repülés európai fővárosa Berlin összes 2008 és [...]

Szóljon hozzá!

Hirdetés