Red Bull Air Race a szezonzáró előtt

A hatodik Red Bull Air Race világbajnoki szezon is az utolsó futamon dől majd el. Az augusztus 7-én és 8-án Németországban megrendezendő szezonzárás előtt összetettben, ha kevéssel is, de a brit Paul Bonhomme áll az élen, szorosan a nyomában a 2008-as világbajnok, Hannes Arch, de még a brit Nigel Lamb is odaérhet az élre.

Következzen tehát a 2010-es szezon eddigi futamainak rövid összefoglalója:

1. futam – ABU DZABI (március 27.)
Bonhomme győzött, Besenyei ismét dobogós az idénynyitón

A brit Paul Bonhomme , mint címvédő negyven fokos hőségben, erős sivatagi szélben szerezte meg az elsőséget honfitársa, Nigel Lamb (2.) és a magyar Besenyei Péter (3.) előtt az Arab-öböl türkiz vize felett.

Hannes Archot veszélyes repülésért kizárták a Legjobb 12 között.

2. futam – PERTH (április 18.)
Arch nyerte a perthi futamot, Hall második lett

Az osztrák Hannes Arch nyert, míg az ausztrál Matt Hall a Swan River partjáról figyelő óriási, 140 000-es tömeg buzdításától kísérve karrierje eddigi legjobb eredményével a második helyre futott be. A dobogó legalsó fokára az összetettben jelenleg is vezető brit Paul Bonhomme állhatott.

Egy korábbi edzés során a brazil újonc, Adilson Kindlemann gépe egy átesett szárny következtében a Swan folyóba csapódott. A pilóta még szintbe tudta hoznia gép szárnyait, mielőtt azok a vízfelszínt érintették volna, de gépe megpördült. A versenyző szerencsére nem szenvedett sérülést, és a mentőcsoport hamar szárazföldre szállította.

3. futam – RIO DE JANEIRO (május 9.)
Arch nyerte az eső áztatta versenyt Rióban, csökkent Bonhomme előnye

Az osztrák Hannes Arch-ot hirdették ki győztesnek vasárnap a Red Bull Air Race Rio de Janeiró-i versenyén, ami a Legjobb 12 futama közben a rossz időjárási körülmények miatt a helyszínre kilátogató 250 000 nézőt előtt félbeszakadt.

A végeredményt az előző napi selejtező futam eredményei alapján hirdették ki.

Igy a brit Nigel Lamb lett a második, míg az összetettben vezető Paul Bonhomme a csalódást keltő harmadik helyre szorult.

4. futam – WINDSOR, ONTARIO (június 6.)
Újabb Arch diadal Windsorban, Chambliss a dobogón

Az osztrák Hannes Arch harmadik versenyén is a dobogó legfelső fokára állhatott, miután remek repülést mutatott be Windsorban. Szorosan mögötte végzett a brit Paul Bonhomme, aki a nehéz kanadai pályán elért második helyével sorozatban tizenegyedszer állhatott a dobogóra, míg az amerikai Kirby Chambliss ebben az idényben először végzett az első háromban.

Arch és Bonhomme ezúttal is óriási harcot vívtak a borongós délután folyamán, és elkápráztatták a folyó két partján figyelő közel 110 000 nézőt. A hétvége során egyébként összesen 160 000-en döntöttek úgy, hogy a helyszínen izgulják végig a versenyt. Arch, 2008 világbajnoka, csúcsformáját a futam legvégére időzítette és a döntőben pályarekordnak számító 1:05:96-al végzett az élen.

Az ausztrál Matt Hall gépe az egyik szűkebb kanyarban egy átesett szárny következtében lebillent az igen szeles pályán, és a folyó felé zuhant. Hall szárnya és elülső kereke érintette a vizet, de a pilóta visszanyerte uralmát a gép felett és biztonságban landolt a verseny-reptéren.

5. futam – NEW YORK (június 20.)
Bonhomme nyerte a Red Bull Air Race New York-i futamát

Bonhomme remekbe szabott teljesítménnyel nyerte meg a Red Bull Air Race nyolc éves történetének első New York-i futamát. A Szabadság-szobor és Manhattan déli csücske között kialakított pályán Nigel Lamb futott be a második helyre, míg a dobogó legalsó fokára a hazai pályán repülő Kirby Chambliss állhatott fel.

A Hudson folyó két partján összegyűlt 75 000-es tömeg és az eseményt a TV képernyőjén keresztül követő nézők figyelmétől kisérve a címvédő Bonhomme egymás után repülte a jobbnál jobb időket.
Arch remeklése a maximumot hozta ki vetélytársából, de az osztrák újabb futamgyőzelemhez fűzött reményei elúsztak, amikor a Négyes Döntőben gépével nekiment az egyik pilonnak.

Bonhomme sorozatban rekordnak számító 12. alkalommal végzett a dobogón, és ezzel 53-ra növelte pontjainak számát összetettben, megelőzve a 48 pontos Arch-ot.

Arch sportszerűen tűrte a vereséget az ekkor már 49 futammal büszkélkedő Red Bull Air Race eddig talán legszebb helyszínén; abban a városban, ahol a szervezők a sorozat 2003-as kezdetet óta szerettek volna versenyt rendezni.

IWIW-en Facebook-on Twitter-re

Címkék: hirek    sport

1 hozzászólás

  1. Repülni jó » Arch nyert, de Bonhomme lett a világbajnok

    2010. augusztus 16. @ 12:27

    [...] anyagaink: Red Bull Air Race a szerzonzáró előtt Először a Szabadság szobor [...]

Szóljon hozzá!

Hirdetés