Lufthansa A380-as Budapesten – harmadik rész
Szeptember utolsó hetében a Budapest Airport meghirdetett egy gyorsasági játékot, az első 400 regisztráló a 2A terminál teraszáról nézhette a Lufthansa Airbus A380-asát. Gondoltam miért ne, megpróbálok regisztrálni és sikerült.
itt az első és a második rész
Vasárnap fél 11 környékén mentem ki a reptérre, nagy izgalommal. 45 perc alatt már ki is jutottam a teraszra. Leszállások szempontjából a legjobb időpont volt, ugyanis az A380-asig, több kisebb-nagyobb gépet láttam, így nem unatkoztam egy percet sem. 11:50 felé már tudtam, hogy Prágából felszállt az óriásgép, a telefonom térképen végigkövettem az útját.
Majd 12:30 kor már szabad szemmel lehetett látni, ahogy a gép ráfordul a pályára. Német precizitással pontban 12.35 kor szállt le, ahol a tűzoltók várták a köszöntő vízsugárral. Az idő alatt, amíg a gépet bemutatták a nagyközönségnek, átmentem a Cargo dombra (ami a Celebi Cargo mellett található), hogy onnan kísérjem végig a felszállást.
Rengetegen voltak, de nem bántam meg, hogy odamentem, mivel kitűnően végig követhettem a repülőt. Sokan már elindultak haza, amikor a pilóta visszafordította a gépet, és alacsonyan áthúzott a pálya felett.
Hatalmas élmény volt és biztos vagyok abban, hogy mindenki emlékezni fog arra, amikor a világ legnagyobb utasszállító repülőgépe először volt itt Ferihegyen. Ime róla a videó:
A beszámolót írta és a videót készítette Barabás Tamás, akinek a leszállás idején a teraszról való nagy távolság meg talán az izgalom miatt kicsit remegett a keze.
Korábbi anyagaink:
Lufthansa A380-as Budapesten egy és kettő
VIDEÓ: Repülés Farnboroughban
Berlinben még vizes bödön utasokkal
Egy átadás hangulata Hamburgban
Az óriásgép a GÉPMADARAKban
Ajánlott link:
Lufthansa A380 oldalak
Címkék: rendezvények repülőgép videó


