Elektromos hajtású EXTRA vitorlázó repülőgépet vontat

Újabb mérföldkő a repülésben. Angliában egy elektromos hajtású EXTRA műrepülőgép extra idő alatt vontatott fel egy vitorlázó repülőgépet 600 méteres induló magasságra. Videó róla a bejegyzés végén Friedrichshafenből.

Hirdetés

Tavaly Friedrichshafenben, a kisgépes repülés európai fővárosában volt a Siemens elektromos hajtóművel hajtott magyar Magnus eFusion világpremierje. Mellette a standon ott láttuk az EXTRA műrepülőgép szintén Siemens-szel közösen fejlesztett elektromos hajtású változatát, ami akkor még nem repült.

Nyáron ez is megtörtént, amikor az EXTRA 330LE repülőgépbe épített mindössze 50 kilogramm súlyú elektromos hajtómű ötször nagyobb teljesítményre volt folyamatosan képes, mint a hasonló hajtásrendszerek. A tíz perces repülés megnyitotta az utat a négyüléses vagy nagyobb gépek irányába, amit a két nagy cég, az Airbus és a Siemens az E-fan géppel kezdett meg. A képen Walter Extra a repülőgépgyár alapítója a gépben ülve beszélget Dr. Frank Antonnal, a Siemens elektromos repülőgépekhez kötődő fejlesztési üzletágának igazgatójával.

Elektromos hajtású EXTRA

Az elektromos hajtás skálázható, ennek legjobb példája a NASA kísérleti gépe, ahol a megszokott 2-4 hajtómű helyett 18 kis villanymotorral hajtott légcsavar egyenletesebb felhajtóerőt biztosít a szárnyon. Sőt, amikor az emelkedés után kisebb teljesítményre van szükség, akkor a fölösleges légcsavarokat lecsukják és összezárják. Hasonló elven működik a német Volocopter VC200, ahol az egy-vagy kettő helikopter rotor helyett 18 villanymotorból álló meghajtás biztosítja a szükséges felhajtóerőt.

Elektromos hajtású EXTRA

Egy példán jó lehet érzékeltetni, hogy az EXTRAban elhelyezett képen látható villanymotorból kettő együtt nagyságrendileg akkora teljesítményt ad le, amivel jelenleg egy 10 személyes Cessna 208 Caravan repül. Itt a szűk keresztmetszet még az idő, amit a hibrid hajtás olyan fajtájával lehet a leghatékonyabban növelni, hogy a levegőben akár egy autómotor termel a repüléshez áramot. Bár az akkumulátorok teljesítménye is folyamatosan nő, ahogy azt a Magnus eFusion kecskeméti bemutatóján láthattuk.

Nem csoda, hogy jelenleg előtérbe kerülhet az e-repülőgépek olyan használata, mint a vitorlázó repülőgép vontatás, ami hagyományos gépekkel sem hosszabb, mint a jelenlegi elektromos teljesítmény.

A vitorlázó gépeket 600 méter magasra vontatják általában, ami 6-8 percet vesz igénybe hagyományos vontató gépekkel. Ezért fantasztikus az e-EXTRA ideje, ami alig haladja meg ugyanezen feladattal az 1, azaz egy percet.

Aztán olyan apróságok is előjönnek, hogy az e-hajtóműnek nem kell idő az üzemi hőmérséklet eléréséhez, a vitorlázógép leoldása után meg manapság is hagyomány a kvázi zuhanás. Egyszer Wilgával voltam potyautas egy vontatásban, a vitorlázógép leoldása után én is átélhettem ezt az irányitott zuhanást, amikor a súlytalanság majd kitépett az ülésből, szerencsére be voltam kötve. Óriási élmény volt, ezzel a technikával talán ma már egymás után több vontatás is belefér egy EXTRA feltöltésbe.

(Forrás: British Gliding Association)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »