MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA repülőbarátoknak
2008 június 21-én szombaton immár ötödik alkalommal rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját. Milyen programokat kinálnak repülőbarátoknak, erről készitettünk egy kis összeállitást.

Közlekedési Múzeum
Napközben 10 – 18 óra között nyitva lesz a Petőfi Csarnokban a Repüléstörténeti és Űrhajózási Állandó Kiállitás, ezt éjszaka nem lehet megnézni.
Ha jó idő lesz – miért ne lenne? -, akkor napközben a Petőfi Csarnok mögötti nagyréten hőlégballon bemutatót tartanak. Jegyvásárlók szerencsés esetben egy kicsit felemelkedhetnek a kosárral és a magasból nézhetnek le az irigykedőkre.
Szürkületkor a múzeum előtti parkolóban beindítanak egy toló légcsavaros repülőgép hajtóművet. A zajos élményt kiegészíti a motorból kicsapódó lángcsóva színes látványa.
19.00 órától a múzeum elől nosztalgia járatokat indítanak a Ferihegyi Repülőgép Emlékparkba egy Ikarus 620 típusú nyitott városnéző autóbusz közlekedik első sorban Jegyvásárlók igényeit teljesítve.
További részletek a múzeum honlapján.
Múzeumi forrásból egy kis olvasnivaló.

Ferihegy Repülőgép Emlékpark
Az Emlékpark először vesz részt a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozaton, este ide érkezik a Közlekedési Múzeumből a 620-as tipusu nyitott Ikarus autóbusz.
Az Emlékparkban hajnali 2 óráig meghosszabbított nyitva tartás mellett a magyar polgári, sport, mű- és katonai repülést, valamint a Ferekihegyi repülőteret népszerűsítő kiegészítő rendezvényeket szerveznek.
A tervezett programok:
18.30 – Kositzky Attila nyugállományú altábornagy, a Légierő volt főparancsnokának előadása a rendezvénysátorban
19.00 – Nonstop filmvetítések a TU-154-es és az Il-18-as repülőgépek fedélzetén (Ferihegy titkai – Pilótafülke titkai – Veres Zoltán műrepülő Európabajnok egy-egy repülése)
19.30 – Nagy István alezredes, aktív hajózó, a Repülő Felkészítési Osztály részéről előadást tart napjaink vadászpilótáiról, a repülőképzésről
20.30 – Buczkó Imre festőművész, a Ferihegyi repülőtér nyugdíjas üzemeltetési főmérnökének előadása
Sötétedés beállta után 3 db repülőtér látogatás, melynek segítségével prezentáljuk a Ferihegyi repülőtér forgalmi előtereinek, gurulóút- és pályarendszerének fényeit, valamint az éjszakai járatkiszolgálásokat. A repülőtér látogatások tervezett időpontja 23.00, 24.00 és hajnali 1 óra.
Megtekinthető lesz a légi-rendészet MD-500-as helikoptere.
Minden, látogatásra alkalmas repülőgép nyitva lesz a parkban (Il-18, Tu134, Tu154, Yak-40, Il-14, Li-2, Mi-2)
A végleges program szerdától érhető el az Emlékpark oldalán.
Ajánlott linkek:
Közlekedési Múzeum
Ferihegy Repülőgép Emlékpark
Múzeumok Éjszakája 2008.
Nézze meg az oldalon a rendezvénysorozat történetéről a képtárakat és használja a programkeresőt.

