2018 évben közel 15 millió légiutas Budapesten

Tavalyi élményeink a rekordot elért Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér életéből. A Nagykép rovatot lassan inkább videó rovatnak nevezhetnék, mert a fontosabb eseményekről videóztunk is, amit a vonatkozó képek mellett ajánlunk majd. A cikk társszerzője Sülecz Aranka.

Hirdetés


Szinte pontosan egy éve videóinterjút készítettem a képen látható Kam Janduval, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatójával, az alsó képen az igazgató irodájában látható makettgyűjtemény. A beszélgetés végén rákérdeztem, mit tippel a 15 milliós utasforgalom elérése évének. A választ a videó interjú végén 9 perc 36 másodperctől megnézhetik.

A Budapest Airport 14 867 491 érkező és induló utast kezelt 2018-ban, mintegy 1,8 millióval többet, mint 2017-ben, ezzel 13,5%-os éves növekedési ütemet ért el. A budapesti repülőtér ezzel Közép-Kelet Európa leggyorsabban növekvő repülőterévé vált. A gépmozgások száma (felszállások és leszállások együttesen) 2018-ban csak 12%-kal, összesen 115 028-ra emelkedett, ami a járatkihasználtság további javulását is jelzi.


Ősszel elkészült a Pier B terminál, a képen a terminálavató tortán jól lehet látni az új utashidakat, amelyek már alkalmasak az óriásgépek fogadására is. A címképen az Emirates Boeing B777 gépe látható a levegőből az új terminálon. Videónk a megnyitó alatt az üvegeken keresztül érzékelhető gépmozgásokról. A felkészülési időszak alatt volt a terminálnak egy érdekes vendége is.


A magyar gyökerű Wizz Air 2018 évben továbbra is a budapesti repülőtér legnagyobb légitársasága volt, amit azzal is ünnepelt, hogy a 100. repülőgépét itt mutatta be a rendezvényközponttá vált korábbi egyes terminálon. Az eseményen a Wizz Air megismételte az egykori dubaji járatnyitás táncos lányait a betonon, csak most a hastáncosok helyett a videónkon jól láthatóan a begurult 100. gépből pompom lányok jöttek le a beton színpadra. Az ünnepség eleganciájáról a másik videónk itt látható. Az alsó képen pedig jelen cikk két szerzője hagyja érintetlenül a 100. gépet ünneplő minyonokat.


Sokszor hallottuk a lengyel magyar két jóbarát szlogent, mert tavaly Budapesten nyitotta meg az első külföldi bázisát a LOT lengyel nemzeti légitársaság. Méghozzá nem is akármivel, hanem egy korábban ünnepélyesen bemutatott – videónk róla – Boeing B787 Dreamlinerrel. A LOT Álomgépe májusban megkezdte budapesti járatait New Yorkba és Chicagoba. Talán emiatt a világ egyik legnagyobb légitársasága, az American Airlines 7 év után újra visszatért Budapestre, most Philadelphiába közlekedtet járatot. Egyelőre egy Boeing B767 géppel jöttek, a bájos légikisasszonyok alul a gép előtt, a májusi ünnepélyes fogadtatásuk pedig a videónkon.

A Budapest Airportról 2018-ban 45 légitársaság segítségével 134 úti célt lehetett közvetlenül elérni (48 ország 121 városában) – Magyarország légi összeköttetései még soha nem voltak ennyire kiterjedtek. A tavalyi év különleges abból a szempontból is, hogy nem kevesebb, mint 4 közvetlen transzatlanti járat állt az utasok rendelkezésére a nyári szezonban (a LOT New Yorkba és Chicagóba, az Air Canada Torontóba repült, az American Airlines napi járatot üzemeltetett Philadelphia repülőterére). A LOT a téli menterendi időszakban is üzemelteti járatait, az Air Canada és az American Airlines pedig napi járatokkal tér vissza a 2019-es nyári szezonban.


Tavaly kétszer is láttuk a repülőtér forgalmát egyelőre nem a képen a buszból fényképezett ferihegyi irányító toronyból, hanem a HungaroControlnál. Év vége felé a központi irányítóteremben videónkon a közel körzeti légi irányítás is látható, ők adják át a gépeket a reptéri toronyirányításnak. Az alsó kép tetején láthatóak a futópályák. Év elején pedig forgattam egy videót a HungaroControl távoli toronyirányítás központjában, ahol a hatalmas ledfalon élőben nyomon lehetett követni a repülőgépek gurulását a ferihegyi reptéren.


Márciusban megtapasztaltuk, hogy milyen szélsőséges körülmények lehetnek egy pillanat alatt a repülőtér életében. Szokás szerint kivittek bennünket a pálya végére, hogy fel tudjuk venni az airBaltic új gépének, az akkor még Bombardier CS300, ma már Airbus A220-300 új géptípusának budapesti leszállását. Míg vártunk a gépre, élesítettük a fényképezőgépeket és a kamerákat, egyszer csak hirtelen leszállt a köd, semmit nem lehetett látni, íme a videónk róla. Hallottuk a CS300 áthúzását, akkor nem hittük volna, hogy le tudnak szállni, de már benn a parkolóhely felé egyszer csak előbukkant a gép orra a ködből. A gép bemutatásáról a másik videónk itt látható.


Tavaly májusban első alkalommal szállt le Ferihegyen az orosz AirBridgeCargo teherszállító légitársaság Moszkva-Budapest járata, amely heti két alkalommal közlekedik a két főváros között, itt a videónk róla. A teherszállító járatot egy igazi nagy vassal, egy Boeing B747-400F típusú géppel üzemeltetik, amely egyszerre akár 100 tonna árut is a fedélzetére vehet. Ezzel a géppel fuvarozták többek között a Red Bull Air Race sportgépeit.


Végül tavaly új hótakarító gépsorok érkeztek, amelyek megállták a helyüket.

Nyitókép, utolsó kép és az adatok forrása a Budapest Airport

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »