42 év, 10 000 Airbus repülőgép

1974-ben az A300 volt az első típus, aztán szépen mentek föl meg le a számok. A310, A320 család, A330 majd a négy hajtóműves A340 – ami mára kidőlt a sorból – majd az A380, végül pedig az A350 XWB.

A tízezredik repülőgép a nyitóképen látható A350 XWB-900 a szingapúri légitársaságnak készült és ma adták át. Lehet, hogy azért kapta ő, mert annak idején a miniállam nemzeti légitársasága volt az első üzemeltetője a kétszintes óriásnak, az A380 repülőgépnek.

Mi még akkor láttuk repülni az egyik gyári A380 repülőgépet, amikor közel százezer embernek tátva maradt a szája tőle Farnborough-ban.

Végül szintén az Airbus készítette a Belugát, a gyári igáslovat, hogy Európa különböző gyáraiban gyártott részegységeket Toulouse-ban vagy Hamburgban összeszereljék.

beluga1

A fenti felsorolásból kimaradt az Airbus A400M négy turbóhajtóműves katonai szállítógép, amit meg Berlinben láttunk először.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »