4iG csoport új drónvédelmi vállalatot alapított
A 4iG csoport szerint a drónfejlesztési és drónelhárítási képességek szétválasztása az új piacokra lépés lehetőségeit is növeli.
Rotors and Cams Zrt (RAC)
A 4iG csoport kisebbségi tulajdonosa a 2014-ben alapított Rotors and Cams (RAC) drónfejlesztéssel foglalkozó cégnek. Velük először a drónkonferencián találkoztunk Csillebércen, ahol repültek is.
Több ipari és katonai drónfejlesztésük közül kiemelkedik a ProTAR nevű, légvédelmi képességeket támogató sugárhajtású célanyag-drón,
A ProTAR többféle alkalmazásra is képes.
RAC Antidrone Zrt, az új leányvállalat
Az új leányvállalat a RAC tudásbázisán jött létre, ezért hívják RAC Antidrone Zrt-nek.
Az RAC Antidrone autonóm repülésre képes eszközök ellen kínál légtérellenőrző és légtérvédelmi megoldásokat az ipari, közlekedési, a védelmi és civil szférának. Az új társaság az elérhető legmodernebb technológiák integrációja mellett, hazai tudásbázison alapuló egyedi fejlesztésekkel és speciális innovációs tevékenységgel kíván megjelenni a hazai és nemzetközi piacon.
A 4iG csoport két leányvállalata összefogásával
A RAC Antidrone Zrt. részvényeinek 25 százalékát a 4iG Nyrt. tulajdonolja, a társaságban emellett 25 százalékos tulajdonos lesz az iG TECH Magántőkealap, a további 50 százalékos tulajdonrésszel pedig a 4iG csoport kötelékébe tartozó Rotors and Cams Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. rendelkezik majd. Az UAV technológiák fejlesztése, az új technológiák honosítása és piacra jutása a 4iG Csoporton belül kiemelt stratégiai terület, így a RAC Antidrone Zrt. működésének felügyelete a 4iG Nyrt. technológiáért felelős vezérigazgató-helyetteséhez, Blénessy Lászlóhoz tartozik, a társaság napi operatív irányításáért Szepessy Kornél, a HungaroControl korábbi vezérigazgatója felel.
Drónvédelem területei
A gazdasági, polgári és védelmi szférában egyaránt növekvő kockázatot jelentenek az autonóm repülésre képes eszközök. Az ipari, közlekedési, katonai és civil létesítmények biztonsági szolgáltatói felismerték, hogy a kétdimenziós védelem után már szükség van a harmadik dimenzió, azaz a létesítmények légterének hatékony felügyeletére és védelmére is.
A drónok alkalmazhatóságukban, és képességeikben is folyamatosan fejlődnek, így a drónfelderítés és-elhárítás is új lendületet vett. Ezeknek a rendszereknek alapeleme a szenzoros dróndetektálás, valamint a pilóta nélküli repülőeszközök küldetésének megállapítása, amely elengedhetetlen a megfelelő védelmi intézkedés kiválasztásához és alkalmazásához.
A magyar tulajdonú RAC Antidrone rendszerintegrátorként kíván hozzájárulni az autonóm repülőeszközök és a légterek biztonsági ellenőrzéséhez. A társaság a hazai tudásbázis fejlesztésére törekszik, közép- és hosszú távon pedig egyedi fejlesztésekkel és speciális innovációs tevékenységgel kívánja kiegészíteni az iparágban elérhető technológiákat.
A címképet a balatonalmádi drónkonferencián készítettük a Rotors and Cams termékeiről, rövid videónkon bővebben.