Diamond-SIEMENS két hajtóműves hibrid-elektromos repülőgép szűzrepülése
Nagyot lépett előre az új technológia ezzel a levegőbe emeléssel, mert a Diamond-SIEMENS együttműködésben hibrid hajtásúra alakítottak át egy sorozatgyártású DA40 repülőgépet.
Az első repülés Ausztriában a Diamond repülőgépgyár repterén múlt hónap utolsó napján történt 20 perc időtartamban, ahol mind a három üzemelési módot sikeresen próbálták ki az új hajtásrendszerben. A hibrid kísérleti DA40 repülőgép 3000 méterig emelkedett és a maximális sebessége több mint 200 km/h volt, noha óvatosságból csak a közepes hibrid hajtás teljesítményt próbálták ki.
A három üzemmód közül az első a hagyományos tiszta elektromos hajtásláncú repülés. A szárny előtti konzolon látható a két elektromotor, amely egyszerre és külön-külön is vezérelhető, felszálláskor különösen fontos, hogy csendesen és károsanyag kibocsátás nélkül működik. Hozzá az üzemanyagot az utastér hátuljában elhelyezett két darab 12 KWh teljesítményű akkumulátor biztosítja. Jelenleg ez az üzemelési mód 30 perc repülésre képes.
A repülőgép azért hibrid, mert az orrában elhelyeztek egy diesel generátort, amely a levegőben áramot fejleszt és ezzel a hibrid hajtásrendszerrel 30 percről 5 órára megnövelik a repülési időt. Az áram két helyre mehet. Ha egyből hajtja a villanymotorokat, akkor azt körutazási üzemmódnak nevezik. De töltheti az akkumulátorokat is, amit stílszerűen töltési üzemmódnak hívnak.
A hibrid hajtásrendszer lelke egy konventer, hozzá jön egy kapcsoló kar, amivel a pilóta a repülés során mozoghat a különböző üzemmódók között.
Az együttműködő felek közül a SIEMENS eAircraft részlege fejlesztette az elektromos hajtásláncot, a Diamond repülőgépgyár pedig átkonfigurálta a sorozatgyártású DA40 repülőgépét úgy, hogy üzembe helyezte rajta a hibrid hajtásláncot. A fejlesztésben egyetemi kutatóhelyek, más fejlesztési központok is részt vettek, és Németországban valamint Ausztriában kormányprogram támogatásokat is felhasználtak hozzá.
A szűz repülés a hibrid hajtáslánc nagykorúvá tételében történelmi lépés volt. Megnyílott a lehetőség a több hajtóműből álló hibrid rendszerek éles tesztelésére, több motor, akár több generátor, végül is nagyobb teljesítmény összekombinálására, ami elég lehet már utasszállító repülőgépek hibrid meghajtásához is.
Ezt hangsúlyozta az esemény kapcsán Dr. Frank Anton, a SIEMENS eAircraft részlegének vezetője:
Ez az első sorozatgyártású és hibrid-elektromos hajtású repülőgép a világon két darab villanymotoros szabadon futó légcsavarral és egy belső égésű hajtóművel. Az elosztott meghajtási megoldás teljesen új lehetőségeket nyit meg a rendkívül hatékony repülőgépek tervezéséhez – és mi most bizonyítottuk annak műszaki megvalósíthatóságát. ….ami a fenntarthatóbb repülési jövő kulcsa lesz a magasabb teljesítményosztályokban is.
A szűz repülés egy hosszabb együttműködés eredménye. A 10 évvel ezelőtti képen Dr. Frank Anton és Christian Dries, a Diamond repülőgépgyár tulajdonosa az első sikeres repülés után, amit a DA36 E-Star átalakított gép teljesített.
Forrás: Diamond Aircraft
Érdeklődéssel olvastam, mint régi vadászpilóta.