VoltAero francia kis repülőgépgyár, 10 éves gazdag múlt, reményteljes jövő a hibrid hajtású repülésben
Egy francia Bordeaux környéki cég nagyot nyert a válságon, mert lényegében visszakapta az Airbustól az egyik húzóemberét. Összejött újra a VoltAero cég vezetésében a két villanyrepcsi úttörő, és lényegében kész a 10 személyig skálázható hidrid repülőgép, a címképen látható new Cassio.
A képen a pilóta Didier Esteyne, a jelenlegi technikai főnök és mellette Jean Botti a jelenlegi vezérigazgató. Ők voltak a kis francia megyei start-up, akik megalkották az E-fan kétszemélyes elektromos hajtású repülőgépet. Az Airbus konszern fantáziát látott bennük, bevette az E-fant a fejlesztési részlegébe és Botti technológiai igazgató lett a konszernnél. A fénykép azt a pillanatot örökíti meg, amikor az Airbus E-fan a világ első elektromos hajtású gépeként repülte át a Csatornát, ami mindig emblematikus rekord. A rekord hátteréről írtam annak idején, Csatorna affér a Pipistrel és az Airbus között.
A két szakember már korábban kezdte az együttműködést. 2011-ben a párizsi légi szalonon mutatták be a Zöld Cri-Cri elektromos hajtású műrepülőgépet, amelyet már a szakember duó egy egyesület keretében fejlesztett ki, a képen a pilóta Esteyne.
A műrepülő gép újdonságai a könnyű kompozit szerkezetek, a négy kefe nélküli villanymotor az ellenkező irányban forgó propellerekkel és a sok energiát kicsi méretben tároló lítium akkumulátorok. A villanyrepcsi sétarepülés gyanánt egy töltéssel 30 percet képes levegőben tölteni max 110 km / h sebességgel. Műrepülésben ez lecsökken 15 perc időtartamra, viszont akár 250 km / h, gyorsasággal és körülbelül 5,3 m / sec. emelkedési sebességgel nyomhatja a figurákat.
Következő repülőgépük már Airbus mezben az E-fan volt, ahol szokatlan megoldással növelték a teljesítményt. Egyik a propeller helyett turbina meghajtás, ráadásul duplázva, ami kevesebb energiával több tolóerőt ad le, mint a hagyományos légcsavarral szerelt eddig repült kétszemélyes társaik.
A másik ötlet az elektro-motoros kerékhajtás, nemcsak a taxizásban, hanem a felszállásnál is. Hatvan kilométeres emelkedési sebességig a kerékhajtás is besegít, hiszen akkor kell a legnagyobb hajtóerő.
Az Airbus E-Fan két személlyel egy órát repülhet 160 kilométeres utazósebességgel. Műrepülő gépként fél óra után kifogy belőle a szusz, de leszállhat újratöltésre.
Pár évre szétvált a két szakember útja. Jean Botti az utóbbi években az Airbus technológiai igazgatójaként a nagy gépes hibrid elektromos hajtást projektet is vezette, ami Airbus E-fan X néven futott. A koronavírus válság miatt az Airbus törölte a programot, így Botti visszatért vezérigazgatónak az általa is alapított VoltAero vállalathoz.
A jelenleg futó következő repülő demonstrátor a videón látható VoltAero Cassio 1. Alapja a 6 személyes Cessna 337 Skymaster, egy kipróbált sárkány. Annyit változtattak rajta, hogy a fő motor is hibrid, nemcsak a hajtásrendszer, mind a kettő az ő különlegességük. A tolópropellert a képen látható hibrid főmotor, három villanymotorral megspékelt Nissan hathengeres autómotor hajtja. Érdekessége, hogy főként generátorként működik, de képes a tolópropeller direkt hajtására is, ami növeli a repülés biztonságát.
Ezen kívül a korábbi első vonó motor helyett két elektromotort tettek a szárnyra, plusz a korábban elmondottak szerint még egy kereket is hajt villanymotor. A repülőgép elejébe pedig nagy teljesítményű akkumulátorok foglalnak helyet, Botti vezérigazgató a Generál Motorsnál korábban akkumulátor cellákat fejlesztett.
Mát öt évvel ezelőtt is gépcsaládban gondolkodtak, a képen látható az E-Fan kettő és négy személyes üzleti változatának terve, amiből akkor nem lett semmi.
Néhány napja meghirdették a VoltAero new Cassio gépcsaládot, ahol minden egyes változathoz a következő teljesítményt ígérik. 350 km/h utazósebességgel a hatótáv nagyjából 1500 kilométer. Elég neki egy 600 méteres futópálya és napi tíz órát is képes lesz üzemelni.
Három változatban fogják gyártani. Cassio 330 a négyüléses konfiguráció, Cassio 480, hat üléssel és végül a Cassio 600, 10 férőhellyel. A számok a nevek mögött az egyes típusok hibrid-elektromos meghajtó teljesítményét jelölik.
A VoltAero Cassio típusok jól használhatóak lesznek a légi taxi és üzleti repülésben, magán gépekként, de mentő repülőgépként vagy más szolgáltatásokban is. A Cassio 330 négyüléses típusra az összeszerelő üzemet dél nyugat Franciaországban tervezik. A válság ebben is kedvez nekik, hiszen az Airbus és más európai gyárak kevesebb gépet fognak gyártani, a beszállítók meg örülnek, hogy dolgozhatnak.
Az új repülőgép első vásárlói példánya a cég reményei szerint 2022 végén gurulhat ki a szerelőcsarnokból.
Forrás: VoltAero francia kis repülőgépgyár