Összefogott a Budapest Airport és a HungaroControl a nagyobb utasélményért

Tegnap a HungaroControl székházában jártam egy ünnepélyes szerződés aláíráson, ahol a felek 18 szakmai területen egyeztek meg a szorosabb együttműködésben.

Ennek előfeltétele volt, hogy a nyáron a magyar állam többségi tulajdont szerzett a Budapest Airportban (BA), a budapesti légikikötőt üzemeltető társaságban, illetve a HungaroControl (HC) is a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) égisze alá került. Új stratégiai távlatok nyíltak meg a két, jövőben továbbra is önálló vállalat életében.

Új korszak kezdődik a hazai légi közlekedésben, mert a két legbefolyásosabb szereplő közös stratégia mentén, az eddigieknél sokkal szorosabban fog együttműködni annak érdekében, hogy az idén nyáron tapasztalt áldatlan állapotok többé ne ismétlődjenek meg

mondta az eseményen Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért, iparért, pénzügyi forrásokért és makrogazdasági elemzésért felelős államtitkára, a Budapest Airport Zrt. igazgatóságának elnöke.


A két vezérigazgató gratulál egymásnak a szerződés aláírása után.
A képen Valentinyi Katalin moderátor, BA vezérigazgató helyettese,
Lóga Máté államtitkár, Turi Ferenc a HC és Francois Berisot a BA vezérigazgatója,
valamint Emmanuel Robert Menanteau, a Vinci Airports területi igazgatója

Turi Ferenc, a HungaroControl Zrt. vezérigazgatója ismertette: a megállapodásban 18 szakmai kérdést fogalmaztak meg, minden esetben a légiutasok kényelmét, zökkenőmentes kiszolgálását tartják szem előtt. Mindent megtesznek azért, hogy a 2025. évi nyári szezon zökkenőmentes legyen. Az új keretmegállapodásban a Budapest Airport és a HungaroControl olyan fontos kérdésekben támogatják egymást, mint a menetrendtervezés, a kiemelt légiforgalmi berendezések és eszközök karbantartása, üzemeltetése és fejlesztése, vagy a környezetvédelem.

A vezérigazgató kérdésre válaszolva a 2024 nyarán bevezetett átmenti légtér korlátozásokról elmondta, hogy az intézkedéssel a HungaroControl által okozott heti késéseket sikerült az ötödére vissza szorítaniuk. A cég évente több mint egymillió légijáratot kezel Magyarország légterében, zömében átrepülő forgalmat. Az igények miatt a jövő nyári csúcsra már 20 százalékkal tervezik növelni légiirányítói kapacitásukat.

Az AIRportal.hu rákérdezett, hogy a jövő nyári csúcsidőszakban tervezik-e Ferihegyen a résidő kiosztás eszközét. Amely a napi forgalomban a légitársasági igényekkel szemben kisimítja, egyenletesebbé teszi a fel- és leszállások időpontjait.

Lóga Náté államtitkár válaszában elmondta – idézem az AIRportal.hu-tól

asztalon van ez a lehetőség is, ugyanakkor ez egy markáns lépés, amely csak az összes érintett fél egyetértésével vezethető be. Megalapozott döntést kell hozni abban a tekintetben, hogy az intézkedés segíti-e a kitűzött célok elérését, vagy kezelhető-e a helyzet más eszközökkel – tette hozzá. Azt is elmondta: vizsgálják, miként biztosítható, hogy a légitársaságok ne alkalmazzanak túlságosan feszített menetrendet és olyan rövid fordulóidőket, amely a nap végére jelentős felgyűlt késéseket eredményez.

A parlamenti évadnyitón Orbán Viktor miniszterelnök expozéjában hétfőn hazánk globális kapukulcsának nevezte a visszavett Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi repülőteret. A nyári eredmények és a várható idei 17 és fél millió utasszám pedig a miniszterelnök szerint újra versenyképessé teszi a repteret európai riválisaival. A keretmegállapodás is ezt a versenyképességet segíti elő.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »