EVA Air Boeing 777 repülőgépén jártunk Bécsben
A héten egy tanulmányúton Bécsben jártunk, ahol az EVA Air Boeing 777 óriásgépét mutatták be azoknak a magyar utazási irodáknak, akik ezt a Bécs-Bangkok-Tajpej járatot értékesítik a közönségnek.
A Boeing Tripleseven akkora, hogy közelről nem fért bele egy képbe. A repülőgép a Boeing 777-300 típus ER változata, megnövelten majdnem 15 ezer kilométer a hatótávolsága. Hossza több mint 70 méter, a szárnyfesztávolsága meg majdnem annyi. Utazósebessége 900 km/óra. A gép reggel érkezett Bécsbe Bangkokból és este indul vissza.
A gép festése különleges, azt ünnepelték vele, hogy a légitársaság 2013-ban csatlakozott a Star Alliance légi szövetséghez.
A tanulmányutat a légitársaság magyarországi képviselője, az Aviareps Hungary Kft szervezte a bécsi irodával közösen, akik kísértek minket a repülőtéren. Tóth Attila ügyvezető igazgató a gép előtt köszönti az utazási irodákat, mi meg elkészítettük az ilyenkor hagyományos csoportképet.
A pilótafülke látogatása ritka kincs manapság, a helyiek olyan figyelmesek voltak, hogy még a képernyők is világítottak. Szinte hihetetlen, hogy két pilóta elég ehhez a maximum 350 tonna tömeget magasba emelő repülőgéphez, amely az EVA Airnél 333 székkel berendezett.
Az EVA Air idén nyár óta egy ötcsillagos légitársaság és minden évben az utasok szavazatai alapján megválasztják a világ 10 legbiztonságosabb légitársasága közé. A három osztályos elrendezésben a csoportot a középső teremben ültették le, ahol az elit osztály található. Itt az utasok kényelmes fotelekben ülnek, ahol az elrendezés 2-4-2 szék. A lábtartók és a dönthető ülések kényelmes nyújtózást tesznek lehetővé az utazás során. A finom ételekből kaptunk egy kis ízelítőt korongszendvicsek formájában, a csokikrém verte a finom süteményeket. Az első osztályhoz közeli szolgáltatásokkal rendelkező elit osztályt csak az EVA Air légitársaság üzemeltet.
A repülőgép úgy tud több mint 300 utast szállítani, hogy két teremben 3-3-3 székes elrendezésben ülnek az utasok a turista osztályon.
A gépen az első osztály halszálkás elrendezésű fotelágyai egy gombnyomással kényelmes vízszintes alvást is biztosítanak az út során a magas emberek számára is. A pizsama a szolgáltatás része. Ha az utas nem pihen, akkor asztalt varázsolhat maga elé, ahol akár dolgozhat vagy élvezheti a királyi ellátás kulináris örömeit. Az enyhén pocakosok is kényelmesen beférnek a fotelba. A kihajtható érintőképernyős szórakoztató elektronika zajszűrös fülhallgatóval, extra kabinlevegő növeli az élményt. Videó a Royal Laurel osztály működéséről és a különböző osztály szolgáltatások magyar nyelvű összefoglalása a bónusz tőlünk.
Az ablakokon kitekintve láthattuk a bécsi repülőtér életét. Éppen megérkezett Dubajból az Emirates emeletes A380-as gépe, amely csőre parkolt. A gépek két irányban szálltak fel, az ablakra merőlegesen, ahogy most is látszik és vele párhuzamosan. Előre tekintve uralta a látványt az érdekes formájú irányítótorony, amely nem a repülőtér zárt területén helyezkedik el. Elmaradhatatlan a valamikori osztrák márka a FlyNIKI légitársaság, de sok ismert légitársaság gépét láttuk az állóhelyeken.
(Fotók: Repülni JÓ)
Nagy élmény volt a Tripleseven bejárása, idejövet olyan kicsinek érezte magát az ember, elmenőben pedig talán a felvételt készitő jóvoltából a szerző is hozzánőtt a gép hatalmas méreteihez. A Boeing 9 óra alatt elrepül Bangkokba, Budapestről kényelmes autóbusztranszfer áll az utasok rendelkezésére, további részletek a Aviareps honlapon és irodában.