airBaltic átvette az első Bombardier CS300 utasszállító repülőgépét

A héten ünnepeltek Kanadában és Rigában, ahol a repülőgépgyárban és a légitársaság székhelyén az airBaltic átvette illetve bemutatta az első Bombardier CS300 utasszállító repülőgépét.

A lett nemzeti légitársaság a világon az első, aki szolgálatba állitja ezt a gépet, amely 99 százalékban azonos alkatrészekből épül fel, mint a Bombardier C sorozat kisebb repülőgépe, a CS100, amit bemutattunk első Budapesti útja alkalmából.

bcs300

Az airBaltic 145 székre rendeztette be a repülőgépet, amely egy székre vetítve 18 százalékkal kevesebb költséggel üzemeltethető, mint a nagy vetélytársak, az Airbus és a Boeing egyfolyosós gépei, persze nem az új neo változatok.

Hirdetés

A kompozit gép egyik lelke a látszatra nagy hajtómű, találó ez a kép róla. A hajtómű valójában relatíve kicsi, de a nagyobb hajtómű lapátok miatt egy nagy külső burok vagy köpeny veszi körül, ami miatt a kettő között elhal a zaj és a gép nagyon csendes. Másrészt sokkal kevesebb a káros anyag kibocsátása, kisebb a levegő szennyezése. A szokásos 800 km/h-nál kicsit nagyobb utazósebességgel akár 6000 kilométer is lehet a hatótávolsága.

bcs300a

Az új típus másik lelke a kabinban a páratlan utazási élmény. Nagyobb ablakok, tágasabb székek, jobb levegő, a többit megmutatja a videó.

Az airBaltic új Bombardier CS300 típusú repülőgépe december 14-én repül előszőr utasokkal útvonalat, Amszterdam találkozik vele előszőr. Reméljük, tavasszal a budapesti járatra is beteszik, talán Gauss vezérigazgató is eljön vele egy kis nosztalgiára, hiszen volt ő a Malév vezérigazgatója is valaha.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »