Debrecen Airport: rekord rekord hátán az idei utasforgalomban

A Debrecen Airport közlése szerint folytatódik a havi több mint 30 ezer utas kiszolgálása, amit növelhet majd a decemberben induló moszkvai Wizz Air járat is.

Hirdetés

Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója elmondta:

A Debrecen Airport az első kilenc havi utasforgalmát a javuló kihasználtságot mutató menetrend szerinti járaratok mellett a különösen élénk nyári charterforgalomnak köszönhetjük. Idén már bőven több légi utasunk volt mint Debrecen és Hajdúszoboszló lakóinak száma összesen. Az év utolsó 3 hónapját tekintve is optimisták vagyunk, hiszen az előfoglalási trendek biztatóak és a kereslet is stabil. Március végétől kezdve már összesen hét európai és izraeli régióval van közvetlen menetrend szerinti összeköttetése Debrecennek.

2017-ben még jelentősebb turistaforgalmat prognosztizálunk Debrecenben ill. a kelet-magyarországi régiókban és a határokon túl is. Az ukrán állampolgárok számára június 11-én életbe lépett EU-s vízummentesség kedvezően hat a Kárpátaljáról Nyugat-Európába és Izraelbe induló turistaforgalomnak és a charterjáratoknak is. Bizakodóak vagyunk, hogy a Kárpátalja lakóit is zömében a Debrecen Airport légi járatai szolgálják ki. További növekedést várunk az érkező külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák számában ill. a régió szállodáinak kihasználtságánál is. Továbbá a repülőtér által generált turistaforgalom jelentősen hozzájárul a 2017-es IFA és ÁFA bevételekhez ill. új munkahelyeket teremt az idegenforgalmi szektorban és növeli a régió vállalatainak és vállalkozásainak az összeköttetést a piacaik és az anya- és leányvállalatai között.

Debrecen Airport

2017. december 18-án indul az új Moszkva járat, amellyel 8-ra bővül a menetrend szerinti járatok száma a Debrecen Airportról és a régiós repülőterek közül egyedül Debrecenből lesz közvetlen légi összeköttetés az orosz fővárosba. A nyári hónapokban közel 108 000 légi utas fordult meg a Debrecen Airporton, mivel a reptér desztinációs portfoliója mindenki számára biztosította a legmegfelelőbb nyári vakációt. Élénkül a kereslet Hajdú-Bihar megye lakói mellett Szabolcs-Szatmár-Bereg, BAZ és Békés megye településeiről is.


Debrecenből elérhető városok a téli menetrendben

A charter járatok iránt az egész szezonban túlkereslet volt, a napfény szerelmeseinek már 4 országban biztosítottunk üdülést: Görögországban, Törökországban ill. Bulgáriában és Egyiptomban is. A kultúrára, vallási turizmus és városi vakációra szomjazók, Nyugat-Európa és Izrael nagyvárosait kereshetik fel a Wizz Air közvetlen járatokkal ill. a hálózati partner-légitársaságunkkal a Lufthansával Európa legjobb repülőterén, a müncheni repülőtéren keresztül egyetlen átszállással szinte minden német városba, Európa szinte összes fővárosába és öt kontinens, több mint száz úti céljára utazhatnak el a Debrecen Airportról hetente akár háromszor is.

Debrecen Airport

A debreceni repülőtérről bővebben

A Debrecen Airport Magyarország második legnagyobb, schengeni kritériumoknak is megfelelő repülőterét 2016-ban több mint 284 000 utas kereste fel. 2017. végére több mint 310 000-es utasforgalmat szeretne elérni a Wizz Air bázisnak illetve Lufthansa City Line menetrend szerinti és az erős nyári charter forgalomnak köszönhetően. A repülőteret üzemeltető Xanga Cégcsoport és Debrecen Város Önkormányzata is elkötelezett, hogy minél több charter és menetrend szerinti járat valamint cargo járat is üzemeljen a Debrecen Airportról és ennek érdekében, aktív tárgyalásokat folytat számos nemzetközi légitársasággal természetesen az egyéni utasok és üzleti utazók reális igényeit szem előtt tartva. A repülőtér katalizátor szerepe a régió turizmusában valamint Kelet-Magyarország gazdasági fejlődésében megkérdőjelezhetetlen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »