Kitty Hawk Cora helyből felszálló pilóta nélküli légi taxi berepülése Új Zélandon indult el
A Google alapító Larry Page által támogatott startup is színre lépett, Új Zélandon repült nyilvánosan az érdekesen egyberakott légi taxi.
Építettek egy hagyományos repülőgépet, amely a kabin mögött toló légcsavaros hajtóművel repül, ebben semmi különös nincs. A hangár ajtóból hátulról fényképezve jól látszik, hogy a vezérsíkok sem újdonságok, sokan építettek már dupla faroktartós repülőgépet korábban.
A helyből fel- és leszállást pedig nem billenő rotorokkal oldották meg, mint a többiek, hanem felraktak a szárnyra három-három rotortartót, és a 12 rotor mint egy helikopter felemeli meg leengedi függőlegesen, vagy ahogy a repülési helyzethez szükséges, a kabint. A repülőgép autonóm légi jármű, szerintem magyarul sokkal kifejezőbb, hogy pilóta nélküli.
A kétágú rotorok felemelik a kabint, a robotpilóta gázt ad a toló hajtóműnek és amikor elég lesz a merev szárnyú repüléshez a felhajtóerő, akkor a rotorok irányba állnak és megpihennek. A szárnyhoz még adtak egy kis profilt azzal, hogy tányérok vannak a kétágú rotorok közepében. Jópofa fogazott szárny révén reptetik az utasokat a célhoz, ahol fordítva működnek együtt hajtóművek, a rotorok ha kell, lelassítják a gépet és szépen leengedik vagy beviszik a leszállóhelyre.
Nyolc évig dolgoztak, mire ezt a különleges formát megtalálták, az oldalukon ezt is nyomon lehet követni. Nyilván a titok abban van, miként viselkednek ezek az elemek fordulóban stb. Mágikus nevet is adtak a cégnek, mert a Kitty Hawk az a tengerparti dűne volt, ahol a Wright testvérek több évi kísérletezgetés után először repültek a motoros Flyer-rel.
Az Új Zélandi kormány nyitott volt a projekt támogatására, nyilván a szabályozási feltételek a legfontosabbak egy ilyen fejlesztésben, ahogy azt Dubajban is láthattuk. Ezért a kaliforniai Kitty Hawk cég Zephyr Airworks néven a helyi maori vállalkozókkal alapított a kísérleti üzemeltetésre egy új céget. Három ilyen Cora géppel kezdték meg nemrégen a berepüléseket.
A kabin egyelőre két személyes, a hajtás elektromos, 150 km/h az utazósebesség, 100 km a hatótávolság. az üzemeltetés légi taxi vállalatokon keresztül a szokásos módon tervezett mobil telefon applikációkkal. A biztonságról a rendszer megháromszorozása meg egy a kisgépeknél szokásos mentőernyő gondoskodik, nyilván a rotorokból kevesebb is elég, ha probléma miatt le kell szállni, stb.
A Kitty Hawk Cora a cég második gépe, tavaly kijöttek egy inkább játékszernek tűnő Kitty Hawk Flyer nevű drón hidroplánnal, irtunk róla mi is.
Forrás: Kitty Hawk Cora