Aeroplex Közép-Európai Kft magyar repülőgép karbantartó és -javító vállalat 30 éves
A múlt héten volt 30 éve, hogy az Aeroplex Közép-Európai Kft. megkezdte működését az akkor még Ferihegyi Repülőtéren. A vállalat egész Közép-Európában fontos szerepet tölt be utas- és teherszállító repülőgépek karbantartásában és javításában, sőt, az egész régió egyik legnagyobb független (vagyis légitársasághoz nem kötődő) szolgáltatója. Az Aeroplex portfóliójába a legismertebb Airbus és Boeing típusok tartoznak, mint az A320, vagy a 737-es, illetve a nagyobb típusok, például Boeing 757-es, 767-es.
Az Aeroplex 2012-ig a Malév leányvállalataként, ma pedig állami tulajdonban, az NVII Zrt. holding portfólió tagjaként működik. A vállalat a 2016-os reorganizáció óta stabilan fejlődik és erősödik, és a hazai technológiai tudást és annak hírnevét erősíti egy különösen kompetitív nemzetközi piacon.
Tavasszal adták át az óriáshangárt
Az egyszerre négy keskenytörzsű vagy egy szélestörzsű repülőgép befogadására képes épülettel jelentősen bővült a magyar légijárműkarbantartó vállalat kapacitása és szolgáltatásportfóliója. Az állami tulajdonú cég közel 8200 négyzetméter alapterületű legújabb csarnoka 10 milliárd forintos beruházással készült, amelyhez a magyar kormány 3 milliárdos tőkeemelés formájában biztosított támogatást. Az Aeroplex tavaly év végén 656 főt foglalkoztatott, az új hangár 200, magasan képzett szakember számára teremt munkahelyet. A beruházással a vállalat hangár-karbantartási kapacitása megduplázódik. A 75 méter széles és 17,5 méter magas tolókapu elhúzott állapotában a csarnok a műszaki előtér felé teljesen nyitottá válik. A hangárépület egyszerre négy keskenytörzsű vagy egy szélestörzsű repülőgép kiszolgálására alkalmas, az Aeroplex portfóliója a Boeing 777-es és 787-es, valamint az Airbus A330-as és A350-es típusokkal bővül.
Az Aeroplex nemzetközi szinten is elismert magyar vállalat, olyan jelentős ügyfelekkel, mint a DHL, a Condor, a Wizz Air, vagy a Qatar Airways. Sok más kisebb és nagyobb légitársaság között ők is az Aeroplex műszaki szakértelmét veszik igénybe, amikor nagyobb karbantartást kell végezni a repülőgépeiken, vagy ún. forgalmi karbantartást, ellenőrzést kell végrehajtani a le- és felszállások között.
Az Embraer és az Aeroplex 2022 júniusában egyetértési megállapodást írt alá annak érdekében, hogy együttműködjenek egy olyan projektben, amely az Aeroplexet az Embraer hivatalos szervizközpontjává (EASC) minősíti Magyarországon. A cél az, hogy az Aeroplex képes legyen a Magyar Honvédség KC-390 Millennium flottájának vonali és közbenső karbantartására.
A Hangár- és Forgalmi karbantartás mellett a harmadik üzletág, a Berendezés karbantartás is komoly sikereket ér el: egyebek mellett a GE-nek nyújtott hajtóműalkatrész-javítási szolgáltatás, vagy például a kerék-és fékagy műhely, amely felújítása egyre fontosabb részét képezi az Aeroplex portfóliójának.
Demény Árpád az Aeroplex ügyvezető igazgatója szerint:
Az Aeroplex mára egy nemzetközi szintű magyar sikertörténet lett, amire mindannyian büszkék lehetünk. A sikerek mögött pedig természetesen egy nagy csapat áll. Azok a kollégáink, akik már a kezdetek óta részei az ACE-családnak, a tapasztalatukkal három évtizede támaszai a vállalatnak, és azok, akik közben csatlakoztak és hozták magukkal a friss szemléletet és az új energiákat: mindannyiukkal közösen írtuk és írjuk a vállalat történetét.
Az immár három évtizedes múltra visszatekintő Aeroplex egy figyelemre méltó magyar sikertörténet, ami jól példázza a hazai technológiai és járműipar nemzetközi helytállását. Az utóbbi évek építkezésének köszönhetően a vállalat mára elérte azt a szintet, hogy reálissá vált a külföldi üzleti terjeszkedés is.
Forrás: Aeroplex Közép-Európai Kft.