Balaton Átcsúszás a levegőből Badacsony és Fonyód felől is

A vártnál sokkal több, 6-8 ezer ember élt a Balaton Átcsúszás lehetőségével, és kelt át a befagyott tavon szombaton – nyilatkozta Kardos Gábor ötletgazda az MTI-nek. Drón videó innen-onnan.

Aki siklóernyővel vagy kiteszörffel csúszott át,
küldjön róla képeket vagy beszámolót, megjelentetjük.

A nyári főszezont is túlszárnyaló tömeg lepte el az északi parti Badacsony és a déli parti Fonyód strandjait, az átcsúszás 5,2 kilométerre lévő két végpontját. Az átkelőkből, akik közül sokan különféle téli sporteszközökkel tették meg a távot, szinte élőlánc alakult ki a két strand között.

Fonyód felől

A videón Bagyó Sándor, az eseményt biztosító Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője ad helyzetjelentést a Balaton közepéről három órakor. A nap végén az MTI-nek elmondta, hogy nem szakadt be a jég senki alatt, csak esések miatt kellett segítséget nyújtani néhány indulónak

Hirdetés

A badacsonyi starthelyről indulók az eligazítás mellett kaptak egy segélykérő telefonszámot, illetve egy ingyenes applikációt, amely megmutatja a mentésre indulóknak a hívó GPS koordinátáit.

Badacsony felől

A Balaton Átcsúszás eseményt 16 civil vízimentő biztosította, ők 18 óra körül hagyták el a terepet, miután lánctalpas járművel végigjárták az átkelés útvonalát, és nem találtak rajta senkit.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »