easyJet slágergyanús velencei járata Budapestről
London Gatwick, Berlin, Párizs, Genf, Bázel és Lyon mellett most már az olaszországi Velencébe is közvetlenül eljuthatunk Budapestről az easyJet járatain. Így nem csoda, hogy a légitársaság tavaly a negyedik legnagyobb fuvarozó volt Ferihegyen az évi félmillió utasával.
A legnagyobb brit diszkont légitársaság egyébként 2015-ben 31 országba, 830 útvonalon 70 millió utast szállított a több mint 250 Airbus A320-as repülőgépei fedélzetén. A rövidtávú járatok piacán piaci részesedése pedig 9 százalékos volt.
A tegnapi velencei járatnyitása előtti sajtótájékoztatón William Vet, az easyJet regionális kereskedelmi vezetője elmondta, hogy a velencei járatot egész évben üzemelteti majd.
A járatok a Marco Polo nemzetközi repülőtérről heti három alkalommal, hétfőn, csütörtökön és szombaton indulnak megfizethető, a napoktól függően 15-20 ezer forint között áron oda-vissza.
Így nemcsak a karneváli szezonban, illetve a nyári turista idényben lesz közvetlenül látogatható a város, de a velencei kikötőből folyamatosan üzemelő tengerjáró hajóutak is könnyen elérhetők lesznek a magyar utazók számára.
Az idén tavasszal elindított Lyioni járattal pedig a francia Alapok hatalmas sípályái közelíthetők meg. A magyarországi járatbővítés következő állomása 2017 februártól Amszterdam lesz.
Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a február 6-tól induló heti három járat már most slágergyanús.
Véleményem szerint lassan időszerű lenne, hogy az easyJet is bázist nyisson Budapesten.