Egy milliárd utassal kevesebb Európa repülőterein az idei első félévben
Az Európai Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) részletes forgalmi elemzést adott ki az európai légiforgalom alakulásáról 2020 első felére vonatkozóan. A riport egyebek mellett arra is kitér, hogy a forgalom visszaépülése 2020 második félévében a vártnál lassabban valósul meg, amelynek hátterében első sorban az államok által bevezetett eltérő és gyakran változó utazási korlátozások állnak.
Az ACI napokban kiadott riportja kiemeli a koronavírus légi közlekedésre gyakorolt lesújtó hatását: Európa repülőterei összesen 64,2%-os visszaesést regisztráltak 2020 első félévének utasforgalmában, ami számszerűen 969 millió légiutas elvesztését jelentette. A forgalom visszaesése az év második negyedévében volt a legszignifikánsabb: ekkor 2019 azonos időszakához képest 96,4%-os volt az utasszám-csökkenés.
A Budapest Airport 2020 első félévében 2 892 854 utast fogadott, amely 60,8%-os csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest. Az Európai Unión belüli utazási korlátozások feloldása a hónap második felére esett, amely a Budapest Airport forgalmán is jól látható: az utasszám júniusban minimálisan emelkedett, a csökkenés továbbra is 94,3%-os volt.
Júliusban 304 596 fő utast kezelt a Budapest Airport, amely az előző hónaphoz képest háromszoros növekedést jelent, ugyanakkor 2019 júliusához képest 81%-kal kevesebb utast köszönthetett a magyar főváros repülőtere.
A koronavírus kisebb mértékben, de jelentősen befolyásolta az Európán kívüli repülőterek utasforgalmát: esetükben 2020 első felében 59,8%-kal esett vissza az utasfogalom. Az európai repülőterek utasforgalmához viszonyított mérsékelt forgalomkiesés főleg a belföldi járatoknak köszönhető, például az Egyesült Amerikai Államokban vagy Kínában, amelyek esetében nem kell számolni a sok esetben országonként eltérő belépési szabályokkal.
Az utazási korlátozások uniós szintű, június közepétől való részleges feloldását követően a forgalom helyreállása a vártnál lassabb ütemben zajlik. Az európai légiforgalom júliusban 78%-os visszaesést mutatott az előző év azonos időszakához képest: ez Európa-szerte júliusban 208 millió légiutas elvesztését jelentette.
Júniusban a teljes európai légi forgalomban 93,2%-os utasforgalom kiesés volt megfigyelhető: a légiforgalom alakulását jól mutatja Európa legforgalmasabb hub repülőtere, a London Heathrow utasforgalma, amely a tavalyi júniusi 7,24 millió fő helyett idén júniusban 350 700 utast kezelt, ezzel 95,2%-os visszaesést regisztrálva.
Forrás: Budapest Airport, címképen az új utasmóló