Felix Baumgartner, a hangsebességgel zuhanó ember
Négy éve történt: Felix Baumgartner volt akkor és azóta is az első hangsebességgel zuhanó ember, a rekordot élőben végignéztük a Youtube-on, a zenés bejegyzésben is mutatunk belőle másfél percet. Felix azóta világjáró ikon lett.
Korábbi cikkünkben részletesen bemutattuk a sztatoszférából tervezett űrugrás részleteit, most mindezt láthattuk a saját szemünkkel.
A Youtube élőben közvetítette az eseményt. Két és fél óra emelkedés után 39 kilométer magasságban Félix Baumgartner kinyitotta a kabin ajtaját, majd kimászott az erkélyre és felülről mutatta a kép, ahogy egy tisztelgés után kiugrott a nagy semmibe.
Előtte megnyomott egy piros gombot, feltehetően a kapszulát oldotta le vele a gázballonról.
A zuhanás elején eléggé bepörgött, édesanyja is nagyon ideges lett, aki az új mexicoi Roswellben az egykori ufótanyán a helyszínen izgulta végig fia történelmi produkcióját. Félix barátnője próbálja nyugtatni a mamát.
Félixnek Baumgartnernak sikerült stabilizálnia testhelyzetét majd fejjel lefelé zuhant, zuhant négy perc tizenkilenc másodpercig és közben már túl volt a hangsebességen is. Azóta a FAI hitelesítette is a rekordot Mach 1,24 értéken, ami hagyományos formában 1342,8 kilométer/óra.
Aztán bekapcsolta a fékező ernyőt majd már a helikopter által adott közeli képen úgy repült a sikló ernyőjével, mint bárki más, aki nem ilyen magasról indult.
És a képeken az extázis pillanatai, amiben sok rajongó osztozott a képernyők előtt szerte a világon.
Talán nem véletlen, hogy az űrugrás és benne a hangsebesség feletti zuhanás pont 65 évvel azután következett be, hogy Charles „Chuck” Yeager amerikai pilóta először lépte át repülés közben a hangsebességet. Megidézzük erről egy korábbi hosszabb interjúnkat.
Ime az ember, Félix Baumgartner, aki a földön összeszedett bázisugró rekordok – Krisztus szobor, Petronas torony, tajpeji 101 emeletes felhőkarcoló – után majd negyven kilométer magasan kiállt az erkélyre….
A történelmi ugrásról itt minden megtalálható.