Goldtimer Li-2 repülőgépe 23 éve emelkedett újra a levegőbe, videós köszöntő
Szombaton volt 23 éve, hogy a Goldtimer Alapítvány által felújított Liszunov Li-2 utasszállító repülőgép sikeres szűzrepülést hajtott végre Budaörsön. Azóta is a Covid éveit kivéve rendszeresen repülnek a közönség nagy örömére. A világon egyedüliként még repülő old timer repülőgép megérdemli, hogy a róla készült videóink felidézésével köszöntsük.
Szinte második újjászületés volt a Covid utáni visszatérés.
A Goldtimer Alapítvány alapítója, Hajdú FEDŐ Károly elmesélte, hogyan találtak rá a LI-2-esre egykoron és milyen összefogással hozták azt repülőképes állapotba.
Repülőnapok nem telhetnek el nélkülük, legutóbb Bukarestben mutatták magukat.
Valamikor a Malév alap repülőgépe volt és ez a típus teljesítette a belföldi légijáratokat is. Még egy géprablásba is belekeveredett. A videónk a belföldi menetrendszerinti repülést nosztalgiázza. Szeged Börgönd mellett korábban repültünk vele Budaörs Debrecen között is hasonló jó érzéssel.
Sétarepülés, útvonal repülés, az első videóban látható ejtőernyős ugrás mellett a légi esküvő sem idegen tőle.
Még legalább huszonhárom évet kívánunk neki a fellegekben!