Hidroplán autogyro három személyre, de még nem a Balatonon

Friedrichshafenben a forgószárnyas csarnokban rengeteg szebbnél szebb autogyro kínálta magát, de három személyeset csak egyet láttam, egy hidroplánt.

Hirdetés

A kiállító TRIXY Aviation egy érdekes osztrák-szlovén cég, amely 2010-ben azért alakult, hogy repülő autókat gyártson. Az alapokat az autogyro területén lépte meg, vannak is hagyományos szép kabinos és nyitott termékei. Meg mások is, köztük a motorkerékpárra épített kabinos gyro, no meg az elektromos bicikli, ezek inkább tanulmány tervek.

A tulajdonos, Rainer Farrag közlekedési rendszerekben gondolkodik. Itt róla egy jópofa videó.

A hidroplán autogyro témában először a hagyományos vonalon indultak el, egy szimpla csónakot raktak a forgószárny alá. Aztán valószínűleg rájöttek arra, hogy ez így nem túlzottan versenyképes és a felhasználási oldalról indítottak.

A csónak orrába került a pilóta, így mögötte el tudtak az utasoknak helyezni két ülést egymás mellett. A sétarepülés és charter mellé az ülések helyére hordágyat is fektethetnek, mentőhidroplán lehet belőle. Ennek másik változata, amikor pilóta és orvos megy a betegért valami vizes helyre. Behúzható futókkal természetesen kétéltű a hidroplán.

Hidroplán autogyro

Használhatja a parti őrség is, kamerákkal telerakható. Tavaly Friedrichshafenben ugyanebben a teremben volt Dubajból kétszemélyes egymás mögötti üléses rendőrségi hidroplán gyrokopter is kiállítva. Egy zenés képeslap róla.

Néhány adat a TrixSea hidroplánról. Belefér az ultralight kategóriába, hasznos teher 300 kg lehet, túl termetes utasokból csak egy fér el a pilóta mögött. 120 km/h utazósebesség mellett több mint 3000 méter magasra emelkedhet. Ha kukucskálnia vagy keresnie kell valamit, akkor 45 km/h sebességgel még levegőben tartható. 150 méteren felszáll, maximum 50 méter kell a leszállásához. 15 méteres akadálynál ezek az értékek 300/200 méter.

Nyárra tervezik a szűzrepülését, jelentős iránta az érdeklődés. Friedrichshafenben készítettem róla egy igazi kiállítási videót, amit majd később publikálok.

A Balatonon a Vízirendőrség vagy a Vizimentők jól használhatnák, gyorsabb, mint a Ruppert.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »