II. Erzsébet brit királynő légi utazásairól

Tegnap 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet brit királynő. 70 éves uralkodása során több mint 300 hosszabb hivatalos utazást tett birodalmában, ahol sohasem nyugszik le a nap. Képekkel és kis történetekkel tisztelgünk személye előtt. II. Erzsébet elsőszülött fia, az új király III. Károly az első olyan brit uralkodó, aki pilótaként is repült hosszú trónörökös életszakaszában.

Hirdetés


Pár éve a brit nemzeti légitársaság, a British Airways – korábban BOAC vagy BEA – meghívta a királynőt a múzeumába. A királynő a hosszabb és távolabbi látogatásaira mindig kibérelte a nemzeti légitársaság gépeit, így ő az összes típussal utazott. Törekedett arra, hogy ezek a típusok brit gyártásúak legyenek.


A királynő minden utazására vitt magával fekete ruhát, kivéve az elsőt. Afrikában képviselte beteg édesapját, a királyt, amikor értesítették, hogy a király elhunyt és az öröklési rend szerint ő a királynő. Egy DC-3-mal vitték nagyobb repülőtérre, majd hazarepült Londonba. Hatalmas tömeg várta, de addig nem szállt ki, míg át nem öltözött gyászruhába.


A királynő a hosszabb utakra 30-40 fős személyzettel utazott mindig. Az utak során mindig mellette állt a királyi haditengerészet orvosa, ő vigyázott az egészségére. A helyszíneken előzetesen megszervezte az esetleges kórházi ellátást. Vittek magukkal vért, a jetleg miatt a napirendet mindig az érkezési hely időzónájához állította, a királynő árpacukorkákat szopogatott az időeltolódás miatt.


Érdekes dolog, a brit uralkodónak nincs útlevele, hiszen az ő nevében adják ki az alattvalóknak ezt az okmányt. Ennek ellenére a királynő minden utazásán ragaszkodott ahhoz, hogy magát szóban igazolva átsétáljon a határon. Másrészt II. Erzsébet nemcsak Nagy Britannia, hanem Kanada, Ausztrália és más a brit birodalomhoz tartozó ország államfője is volt. Ezért utazott helyben ezeknek az országoknak a nemzeti légitársaságaival.


A királynő menetrend szerinti járattal nem utazott soha. Az angol-francia gyártású Concorde-on is dolgozott a fedélzeten, pedig az a hangsebesség felett pár óra alatt elvitte őt másik kontinensekre is. Az alsó képen egy barbadosi nyaraláson a királyi jachtról integet a Concorde-nak.


Rövidebb utakra sokáig a BAe-146 volt a saját királyi szállítója. Kisebb repülőgépekből volt egy flottája is, benne olyan helikopter, amit a férje vezetett. Fülöp herceg tengerésztisztként a királynő hivatalba lépése után a haditengerészet helikopterét és repülőgépeit vezette.

Fülöp herceg a brit repülőipart segítette azzal, hogy királyi fenségként és pilótaként sok gépet kipróbált. Halálakor készítettem erről egy videót is.


London környékére, Skóciai birtokára pedig a királynő helikopterrel közlekedett.


III. Károly brit uralkodó apja nyomdokába lépett trónörökösként. Megtanult repülőgépet és helikoptert vezetni, a királyi légierőben szolgált pilótaként. De a középső kép tanusága szerint vezette a brit atombombázót, az Avro Vulcant is, csodás repülését sikerült még egy brit repülőnapon levideóznunk. Másrészt tovább vitte a repülés szeretetét a családban, mert mindkét fia pilótaként szolgált. Az idősebb fiú, Vilmos herceg, aki most trónörökössé lépett elő, a parti őrségnél is szolgált. A nagymama, II. Erzsébet királynő férjével közösen többször meglátogatta őt az egységénél.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »