ILA Berlin repülőgép- és űripari kiállítás 2022

Múlt héten Berlin volt a repülés fővárosa. A pandémia után előszőr rendeztek ilyen nagy kiállítást, melynek fókuszában a jövő repülése állott. Azért a régiek is bemutatkoztak. Idén online követtem a berlini kiállítás eseményeit.

Hirdetés


A német Volocopter városi légi taxija volt az egyik sztár, még a német kancellár is beült a Volocity eVTOL elektromos hajtású repülőgépbe. Remélem, hogy e jeles esemény közelebb hozza a kísérleti utasrepüléseket, talán még idén mutathatom?


A zöld repülés másik iránya a hidrogén hajtás. Itt is egy brandenburgi német cég jeleskedik, úgy hívják, hogy Apus Aero. Még csak egy makettel jelentkeztek, ahol a négy üléses túragép hidrogén erőművel termeli a levegőben az áramot. A repülőgép orrában helyeztek el két hidrogén üzemanyagcellát, a három-három hidrogén tartály pedig a szárnyban kapott helyet. A bal képen az APUS-i2 közel 1000 kilométer hatótávval és 300 km/h utazósebességgel. Ezek a legtöbb modern négyüléses repülőgépével összehasonlítható versenyképes teljesítményadatok. Jővőre tervezik a szűzrepülését. Jobb szélen már egy négy légcsavaros demonstrátor, az APUS-i5 terve látható, ahol a Rolls-Royce Electrical céggel működnek együtt. Talán ezért is kapott helyet Berlinben a leggyorsabb elektromos hajtású repülőgép, középen a Spirit of Aviation, amit korábban már bemutattam.


Mindenki tudja, hogy a hibrid hajtás nem állhat meg a kisgépeknél. Ezért a DLR, a Német Repülési Központ már egy regionális hidrid repülőgép tervet is bemutatott, elég érdekes hajtómű elrendezéssel. A DLR az űreszközökben is dolgozik, és nagy sikere volt a német űrhajósoknak is a közönség körében.


Jöjjenek régiségek. A hölgy a német légierő Airbus A400M szállítógépéért lelkesedik. Mellette a nagyobb légi igásló Airbuszéknál, a Beluga XL, amely az európai Airbus gyárak között hordja-viszi a nagyobb repülőgép részegységeket. Szűk fordulóban a közös európai vadászgép, a Eurofighter Typhoon. Végül egy igazi nagy öreg a sorban, a vietnámi háború óta ismert CH-47 Chinook kétrotoros szállító helikopter, szintén a Bundeswehr szineiben.


A kiállításon adták át a Luftwaffe első modern hosszú távú repülésre képes szállítógépét, egy Airbus A321LR típust. A Lufthansa Technik egyelőre csak beszékezte, de készül a mentésre, evakuálásra alkalmas változat is, amit 2023-ban adnak majd át első alkalommal. Folyamatosan cserélik a régi Airbus A310MTT, sokcélú csapatszállító példányokat majd erre a típusra.

96 videónk a repülőnapok világából


Balról egy RUAG Dornier 228, amit határellenőrzésre is lehet használni. Mellette egy amerikai vadászgép, az F-15. De F-35 helyből felszálló modern vadászgép is vendégeskedett az ILA-n.


A repülőprogramban a légi benzinkút is felvonult, követték őt a szomjas vadászgépek. Szombat-vasárnap hagyományosan a közönségé volt, 72 ezer ember váltott jegyet és élvezte a show-t. Tetszett a közönségnek a német haditengerészet légierő óriás szállítóhelikoptere is, az NH-90 Sea Lion, ami szintén közös európai gyártás.

Legutóbb 2010-ben jártam Berlinben ezen a kiállításon. Itt egy videóm róla búcsúzóul.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »