Kórház repülőgépek lehetnek a földre szorult Airbus A380 és Boeing B747 óriásokból

Nemrég írtam a kórházhajókról, amik már működnek. Olvastam több helyen tervekről, miként lehetne a koronavírus járványban szükségkórházzá alakítani a földön levő Airbus A380 és Boeing B747 repülőgépeket.


Már használnak ilyeneket, főleg a légierők. A képen a Luftwaffe Airbus A310 MedEvac repülő kórháza, amely 44 ágyas, ebből 16 intenziv ellátású. 25 fős orvosi személyzet, nővérek meg repülő személyzet üzemelteti. De szinte minden légierőnek van kisebb-nagyobb ilyen repülőgépe.


A régi nagy gépek közül a civil szférában is alakítottak át egészségügyi célra. A képen egy MD-10 kétfolyosós repülőgépből átalakított repülő szemkórház, amely főként Afrikában gyógyított különböző országok között vándorolva a reptereken.

A földre kényszerülés miatt most mindenki temeti a négyhajtóműves nagy utasszállító gépeket, sokan bejelentették azok korábbi kivonását is a koronavírus járvány miatt. Nem új gondolat a kórházi célra való alkalmazás, a haiti földrengéskor volt erre a képen látható tervezet.

Természetes, hogy egy járvány idején a szükség törvényt bont, például sok helyen gyártanak lélegeztetőgépeket, vagy fertőtlenítő szereket olyan helyeken, ahol ezt pár hónapja nem gondolták volna. A földre szorult óriások pedig kis átalakítással remek szükségkórházak lehetnek.

Régen tehergépek lettek a kiszolgált óriásokból

Az érdekelt gazdasági szereplők Project Caircraft néven a brit kormánynak létrehozásra és támogatásra már benyújtottak egy tervezet, amely előnyös lenne a légitársaságoknak is. Az A380 és B747 óriásgépek nem repülő kórházak, hanem kórház repülőgépek lehetnének.

A székek eltávolításával az Airbus A380 fedélzetein vagy a Boeing B747 kabinban 100-150 intenzív ágyas kórház létesíthető. A repülőgépek oxigén ellátó rendszere a földön is mintha a COVID-19 vírus ellen lenne kitalálva. A súlyos betegek ellátásában a lélegeztetés a legfontosabb, ehhez a fedélzeten kívülről betáplálható és az ágyakhoz kapcsolva átalakítható oxigén ellátó rendszerek a rendelkezésre állnak. A kabint túlnyomás alá helyezve a külvilágtól teljesen elszigetelhető és a mesterséges levegőt szűrhető.

A repülőterek rendelkeznek az üzemeltetéshez szükséges külső infrastruktúrával, jók a közlekedési kapcsolataik, a szállodákban elkülönítve lakhatnának az orvosok és az ápoló személyzet. Sőt a légiutas kísérők könnyen átképezhetőek lennének ápoló személyzetnek, ami már sok helyen hagyományos kórházak felé be is indult.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »