Pier B utasmóló ünnepélyes átadása videónkon

Ünnepélyesen is felavatták a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vadonatúj, több, mint tízezer négyzetméteres utasforgalmi épületét, a 2B Terminálhoz tartozó 2B oldali utasmólót, vagyis a pier B-t. A jövőben ebből az épületből szolgálják ki a nem-schengeni irányokba induló járatokat, így például az Észak-Amerikába vagy a Perzsa-öböl térségébe tartó széles törzsű, interkontinentális repülőgépeket.

A címképen jobb oldalt a hosszú egyenes az új utasmóló, a videókon pedig egyből bemutattunk három amerikai járatot, amely már a Pier B-t használja.

A legújabb repülőtéri beruházás megépüléséhez mindössze másfél évre volt szükség. Az első betonlapokat az építkezéshez 2017. március 1-én törték fel a kivitelező fővállalkozó, a KÉSZ Építő Zrt. szakemberei és az első repülőgépet, vagyis a Wizz Air asztanai járatát már 2018. augusztus 1-én, csupán 17 hónap elteltével indíthatták el az új kapukon keresztül. Azóta fokozatosan veszik birtokba az új létesítményt az utasok. A beruházás teljes költsége eléri a 7,8 milliárd forintot (25 millió eurót), amit a Budapest Airport saját forrásból finanszírozott.

Hirdetés

Az új létesítményre nagy szükség volt, hiszen a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren immár négy éve folyamatosan kétszámjegyű, sokszor 14-15 %-os az utasforgalom növekedése, a nem-schengeni desztinációkra pedig még ennél is nagyobb bővülés a jellemző. Idén nyáron már 44 légitársaság kínált 130 úti célra közvetlen repülőjáratot Budapestről, míg augusztusban újabb utasforgalmi csúcs dőlt meg, amikor az év nyolcadik hónapjában 1 527 620 induló és érkező utast regisztráltak.

Forrás: Budapest Airport

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »