Pilatus PC-24 a sokoldalú terepjáró jet világpremierje

Svájc nemzeti ünnepén tegnap 24 igazi ló vontatta be a 25 ezer fős közönség elé a 75 éves svájci Pilatus repülőgépgyár új PC-24 sugárhajtású gépének első szériapéldányát. Világpremier képekben, közte a sokoldalú üzleti jet különlegességei.

A Pilatus PC-6 Turbo Porter óta nem újított a gyár akkorát a repülésen, mint ezzel a burkolatlan futópályákon és gyepsávokon is landolni képes, de óránként majdnem nyolcszáz kilométeres sebességgel repülő két hajtóműves jettel.

pilatus51

Az egy propelleres turbóhajtóművel repülő, PC-12 ügyfelek igényei és javaslatai figyelembevételével tervezett sokoldalú PC-24 terepjáró képességét a rövid fel- és leszálló út igény is jellemzi. Előbbi 820 méter, utóbbi pedig 770 méter.

Az ügyfelek a saját birtokaikon könnyen kijelölhetnek egy kétszer ekkora köves-füves területet, így a gép 9 millió dolláros áron szó szerint házhoz szállít. Meg 24 ezer dedikált reptéren, plusz jónéhány alkalmi helyen leszállhat az egész világon.

pilatus52

Hatótávolsága 3600 kilométer és egy pilótával üzemel majd. Rengeteg konfigurációval kínálják majd a tíz utas szállítására képes terepjáró jetet. Egy érdekes kombináció. hat utas és egy csomagtér, ahol egy raklap elfér áruval és a hozzá megfelelő ajtóval. A gép gyorsan átszerelhető lesz más-más konfigurációra.

A képeken látható első széria példány a következő év elején levegőbe emelkedik, erősítette meg nemzeti viseletben az ünnepségen a terveket Oscar Schwenk, az idén 75 éves svájci repülőgépgyár elnöke. Muszáj igyekezniük, mert az EBACE-n majdnem százat eladtak már belőle.

A berepüléshez még két példány szükséges, amelyek a jövő év első félévében gördülnek le a futószalagról és 2017-ben már a vásárlók gépeit gyártják majd.

Bár már kisebb csuszásban vannak, de bíznak a fejlesztési tempóban. Az augusztus elsejei svájci nemzeti ünnepi bemutató időpontját betartották. A gép a svájci bicska és a svájci órák mellett a nemzeti büszkeség újabb szimbóluma, rendelt is belőle az állam egyből. Ez lesz az új Bundesratjet. Az ünnepségen mindenhol a piros-fehér zászlószínek domináltak, a népi motívumokról nem is beszélve.

pilatus55

A fejlesztésben az extra nehézséget a terepjáró készség biztosítása jelenti. A felcsapódó kövek miatt a sárkányt gyakorlatilag páncélozni kell, ami még a kompozit világban is súlytöbbletet okoz. A futóműnek és a fékrendszernek is többet kell bírnia, bár ebben a gyárnak a korábbi típusok miatt már elég nagy a gyakorlata.

A Pilatus Repülőgépgyár számára a papírok beszerzése sem lesz egyszerű, mert a gép nem fér bele egy létező üzleti jet kategóriába se. A neki létrehozott új üzleti gép kategória, a találó nevű Super Jet (SVJ) magyarul a Szuper Sokoldalú Jet engedélyezése is hozhat meglepetéseket.

pilatus54

Végül az egyik jellemző Pilatus karakter: kettőt szökken és már repül. A videón még nem a Pilatus PC-24 jet mutatja be, hanem a nemrég új ruhát kapott és modernizált PC-6 STOL figurában szökken az ünnepségen. Számolja meg mindenki a videón a kilőtt tűzijáték rakétákat, hogy tíz méterenként hány méter az annyi és ámuljon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »