Repülő koporsók, partraszállás 75 éve vitorlázó repülőgépekkel Normandiában

A katonák és hadi eszközök szállítása vitorlázógéppel eredetileg a németek találmánya volt. A szövetségesek is kiépítették saját vitorlázó repülőgép flottájukat, amely 75 éve jelentős szerepet játszott a normandiai partraszállás sikerében.

Hirdetés

A katonai szlengben csak repülő koporsóknak hívott gépekben katonákat, dzsipeket, más kisebb harci eszközöket és felszerelést szállítottak. Két pilóta vezette, általában az éj leple alatt vontatták őket, majd a leoldás után rárepültek a célra, sokszor az ellenség hátába, vagy fontos hidak mellé érkezhettek meg az inváziós erők.

Repülő koporsók

A repülő koporsókból a II. világháborúban a britek és az amerikaiak három vitorlázógép típust alkalmaztak tömegesen, ezeket röviden bemutatom.

Repülő koporsók

A britek által tervezett Airspeed AS.51 Horsa vitorlázó szinte teljes egészében fából készült, talán a nyersanyag hiány miatt és azért is, hogy be lehetett vonni a bútor gyártókat, asztalosokat. Az alkatrészeket a Királyi légierő, a RAF karbantartó egységei szerelték össze. 25 méternél nagyobb szárnyfesztávú gépet 250 km/h körül vontathatták, 150 km/h körül siklott. Maximum 25 katonát vagy akkora súlyú felszerelést kezelő személyzettel vihetett, közel 4000 darabot építettek belőle.

Repülő koporsók

Ennél nagyobb volt a szintén brit General Aircraft GAL.49 Hamilcar vitorlázója, amely 60 katonát, vagy 7 tonna fegyvert vihetett. Oldalra lehetett nyitni a pilótafülkét, igy elől kigurulhatott a tank, a dzsip vagy az ágyú. 400 körüli darabot építettek belőle.

Repülő koporsók

Az amerikaiak hatékonyabbnak tartották a kisebb repülő koporsót is. A britek által csak Hadrianusnak nevezett CG-4A 13 fős csapatot vagy dzsipet, fegyvereket szállíthatott. Utóbbinál a dzsip egy drótkötéllel felemelte a pilótafülkét és már egyből harci helyzetbe is kerülhetett. 14 000 darabot építettek belőle több gyárban, köztük leghíresebb a WACO és a Ford Művek.

Repülő koporsók

A két kisebb repülő koporsó vontató gépe a Douglas DC-3 alapján gyártott C47, amit az amerikaik Skytrain, égi vonatnak, a britek pedig Dakotának hívtak. Több gépek vontattak egyszerre, a pilótáknak kellett némi gyakorlat. A Hamilcar-okat viszont csak a Handley Page Halifax négymotoros bombázó volt képes a levegőbe emelni, a képen éppen több Horsa vitorlázó vontat.

Repülő koporsók

Próbálkoztak a képen látható megoldással is, amikor a Dakota 20 méter magasan repülve beakaszt egy horgot a kötél végére, amit a vitorlázóhoz vezet. Ily olyan helyen is fel tudta húzni, ahol a vontató gép nem tudott volna felszállni, akár a csatatérről is visszahozhatták a repülő koporsót.

Repülő koporsók

A ma 75 éve kezdődött normandiai partraszállásban, a D-napon és környékén több mint 1000 vitorlázógép, ennek nagyjából a fele a legkisebb Hadrianus volt, bevetése járult hozzá a sikerhez.

Forrás: D DAY Center

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »