Skytrax díj ötször egymás után, kelet-európai rekordot írt a Budapest Airport
Az ötödik egymást követő alkalommal nyerte el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” díját. Az utasok szavazatain alapuló legnagyobb iparági elismerés történetében korábban még sosem fordult elő, hogy a régióban ugyanaz a repülőtér öt egymást követő évben is elnyerje ezt a díjat. A Skytrax tekintélyes, londoni székhelyű légiközlekedési tanácsadó cég, amely évről évre összeállítja a légitársaságok és repülőterek globális és regionális ranglistáját.
Ezúttal Stockholmban tarolt a Budapest Airport. A repülőtéri szakma legnagyobb európai rendezvényének idén a svéd főváros adott otthont, az itt megrendezett gálaesten adták át a Skytrax díjait is.
Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója szerint
A sorrendben ötödik Skytrax-díj egyúttal az egész budapesti repülőtéri közösség munkájának az elismerése. Mindazoké, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér folyamatosan fejlődjön, mind a szolgáltatások, mind az utazási élmény vonatkozásában. Rendkívül büszke vagyok a budapesti csapatra, hiszen a Skytrax-díj történetében Kelet-Európában még nem volt arra példa, hogy öt egymást követő évben ugyanaz a repülőtér nyerje el ezt a rangos elismerést. Az már csak hab a tortán, hogy tavaly ráadásul majdnem két millióval több utas fordult meg nálunk, mint egy évvel korábban. A budapesti repülőtér nemcsak az egyik legnagyobb ütemben fejlődő légikikötő Európában, hanem a növekedés mellett képes minden téren kiváló szolgáltatást nyújtani az utasoknak.
Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója – nyitóképen középen – a díj stockholmi átvételekor kiemelte: az elismerés egyúttal kiváló visszajelzés arról, hogy a repülőtér fejlesztései folyamatosan bővítik az utasoknak nyújtott szolgáltatásokat, és egyre összetettebb élményt kínálnak a számukra. A 2017-es év a Budapest Airportnál a gyors növekedés éve volt. Tavaly 14,5 %-kal több utas érkezett és indult Budapestről, mint 2016-ban, így az utasok száma a teljes évben meghaladta a 13,1 millió főt.
Januárban ezt a videóinterjút Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója a repülőtéri irodaházban a négy Skytrax díj előtt adta a Repülni JÓ-nak. Jól fog mutatni a többi mellett a falon az ötödik Skytrax díj is, amihez gratulálunk.
Forrás. Budapest Airport