Újabb LOT tengeren túli járat Budapestről, ezúttal Szöulba
Szépen gyarapodik a LOT budapesti bázisa, vasárnap újabb hosszútávú járat indult el nem Amerikába, hanem Ázsiába. Videónk a járatnyitó ünnepségről.
A LOT Polish Airlines menetrend szerinti járatot indított a magyar és a dél-koreai főváros között. Mostantól Boeing 787 Dreamlinerek repülik ezt az útvonalat, hetente háromszor, az alábbi menetrend szerint:
ICN-BUD LO2002 07:35–12:20 – hétfőnként, szerdánként és szombatonként
A Budapest-Szöul járat indítása újabb mérföldkő a LOT történetében, és a második, magyarországi bázisunk építésének újabb állomását is jelenti. Biztos vagyok benne, hogy a szolgáltatásaink a koreai és a magyar utasok tetszését is el fogják nyerni. A két főváros közötti turisztikai és üzleti potenciál hatalmas – az éves utasforgalom ezen az útvonalon eléri a 75 000 főt, a közép-kelet-európai régió és Szöul között utazók száma pedig több mint 580 000 évente. A közép-kelet-európai térség egyik vezető légitársaságaként a LOT reagál az utasok igényeire, és egy helyett máris két európai fővárosba, Varsóba és Budapestre üzemeltet járatokat Szöulból
mondta Rafał Milczarski, a LOT Polish Airlines vezérigazgatója, balról a második a járatnyitó torta mögött.
Dr. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta:
Nagy öröm látni, hogy a LOT budapesti bázisának megnyitása óta mennyit fejlesztettünk annak érdekében, hogy tovább javítsuk az utasok csatlakozási lehetőségeit, beleértve a dedikált LOT átszálló pultokat és az új business lounge-ot, vagy a hosszú távú járatok utasait kiszolgáló nagy területű várókat, mint a B utasmóló. A LOT lengyel légtársaság szöuli járata 11 órára rövidíti le az utat a magyar utazók számára Kelet-Ázsia felé, ami üzleti, tanulási, vagy szabadidős célból utazók számára egyaránt remek lehetőség.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte:
Nem jöhetett volna létre a járat, ha nem három baráti ország fog össze. Örömteli, hogy a LOT lengyel légitársaság Magyarország és Lengyelország régi kapcsolatára alapozva magára vállalta, hogy betölti a magyar nemzeti légitársaság szerepét, de a koreai kormánnyal fennálló bizalmi kapcsolatra is szükség volt.
A Budapest-Szöul járat menetideje mintegy 11 óra. Budapesten kiváló átszállási lehetőség nyílik a LOT innen közlekedő további járataira, Brüsszel, Prága, Stuttgart és Varsó irányába.
Az utasok három osztály közül választhatnak a LOT Dreamlinerek fedélzetén; a LOT Business Class teljesen lehajtható üléseket és a legjobb éttermekre emlékeztető konyhát, a LOT Premium Economy Class nagyobb személyes teret, illetve kényelmes, lábtartóval és combtámasszal felszerelt üléseket, koktélasztalokat és széles menüválasztékot, a LOT Economy Class pedig modern üléseket, saját szórakoztató képernyőt és USB csatlakozót biztosít.
A Budapest-Szöul útvonalon közlekedő utasoknak a LOT többek között koreai menüt, a koreai nyelven is rendelkezésre álló fedélzeti szórakoztató rendszerben pedig koreai filmeket is ajánl. A légitársaság célja, hogy hamarosan minden járaton a személyzetnek legyen koreai nyelvet beszélő tagja.