Utazás Kiállítás 2023 több mint harmincezer látogató
A négynapos eseményen és a vele egy időben rendezett Budapest Boat Show-n 30 000-nél is több látogató vett részt a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
34 ország több, mint 160 kiállítója vett részt a 45. Utazás Kiállításon, a Karaván Szalonon és a vele egy időben rendezett 31. Budapest Boat Show-n. A tavalyinál lényegesen többen, 30 000-en váltottak jegyet a kiállításra. A kiállítók szinte mindegyike a korábbinál jóval nagyobb látogatói érdeklődésről számolt be.
Óriási sikert arattak az idei díszvendégek. Rengetegen voltak kíváncsiak Madagaszkár turisztikai kínálatára. Sokakat győzött meg a hazai kerékpáros turizmus előnyeiről a BalatonBike365 – Bringázz egész évben a Balaton környékén! Mind a külföldi, mind a belföldi díszvendég jelezte: a következő Utazás Kiállításon is részt kíván venni.
A szolnoki REPTÁR Repülőmúzeum elhozta a kiállításra a MIG-29 szimulátorát is, ahol sorban álltak az érdeklődők. Korábban én is vezettem, oktatóm Peszeki Zoltán nyugállományú alezredes, egykori Mig-29 pilóta segített élményt szerezni a szimulátorban.
A most véget ért kiállítás fókuszában az aktív turizmus, ezen belül pedig az elektromos kerékpározás volt. Több mint 1600-an próbálták ki a 100 E-Bike-ot a külön erre a célra épített 3000 négyzetméteres pályán.
Sokan keresték fel a kiállítás kulturális díszvendégének, a fennállásának 10. évfordulóját ünneplő Liget Budapest Projektnek a standját, és ismerkedtek meg a főváros folyamatosan épülő és megújuló látványosságának kínálatával. Számos érdeklődő kereste fel a most először létrehozott fesztivál szigetet, amelyen több hazai fesztivál (Balaton Sound, Sziget Fesztivál, Gourmet, Művészetek Völgye, Gyerek Sziget, Kerekdomb Fesztivál) is bemutatkozott.
Bicikli szerelő állomások a Balaton körül
Eredményes négy napot zártak a Karaván Szalon kiállítói. A lakókocsizás és lakóautózás legnagyobb hazai eseményén részvevő kiállítók arról számoltak be, hogy a korábbinál több üzletet kötöttek, és már a rendezvényen több lakóautóra és lakókocsira tehették ki az „elkelt” táblát.
Az Utazás Kiállításnak immár évek óta hagyományos programja a Blogger Találkozó, ahol ismert hazai utazók meséltek élményeikről, tapasztalataikról és adtak hasznos tippeket. A középpontban ezúttal a fenntartható utazás volt.
Forrás: Hungexpo Zrt